Ugrás a tartalomra

Végre lecserélhették negyvenéves szekrényeiket

Létrehozva
Csaknem egymillió forint támogatásnak köszönhetően cserélhette le a Mesemalom Bölcsőde régi, közel fél évszázados öltözőszekrényeit. Az új bútorokat kedden adták át hivatalosan az intézménynek.
Kép
Fotó: Parai Roland

A Mesemalom Bölcsődében három csoport van, ahova csoportonként körülbelül tizennégy gyermek jár. Sóvári Lívia vezető elmondta, alapvetően nyolcvannégy kicsit tud fogadni az intézmény. – A szabad helyeket majd csak tavasszal töltik fel a szülők, akik ugyanúgy fognak majd örülni az új bútornak, mint mi, bölcsődei dolgozók vagy maguk a gyerekek, akik használják azokat. A régi szekrények akkor készültek, amikor az épületet átadták, 1984-ben – mondta, majd megmutatta, milyen szép, színes, gyerekbarát és biztonságos új darabokat állítottak be a Supersum Alapítvány jóvoltából. – Az egyik szekrénysor a Békatündér csoporté lett, a másik pedig a Csibe csoporté. A gyerekek már birtokba is vették. A harmadik csoportnak két éve lett új szekrénye, így nekik nem kellett most beszerezni. 

Kép

– A Supersum Alapítvány egy megbízható közvetítő az adakozók és a nélkülözők között – mondta Baloghné Turu Márta, a Mercedez-Benz Miskolc marketingvezetője, aki elárulta, csaknem egymillió forintot utaltak át a szervezetnek, amivel már második éve tartják a kapcsolatot, majd konkrétan megkérték őket, hogy ezt a pénzt a Mesemalom Bölcsőde öltözőszekrényeire költsék. – Magánemberként is úgy gondoljuk a férjemmel, hogy amíg tudunk miből adakozni, addig segítjük azokat, akik szükséget szenvednek. Így biztosítottunk nemrég a MÁSA és a Máltai Szeretetszolgálat számára is egy-egy elektromos járművet. Az adományozás tehát nálunk nemcsak karácsonykor fontos – mondta, majd hozzátette, novemberben és decemberben minden eladott autó után százezer forintot ajánlanak fel jó célra. 

Kép

Az alapítvány kuratóriumi elnöke, Bernasconi-Bus Katalin örömmel vesz minden felajánlást. – Készítettünk egy tervet karácsonyra: a Tüskevár Tagiskola Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény kilencvenhat gyermekének szeretnénk megvalósítani egy játszóteret. Tartós élelmiszereket pedig januárban osztunk majd, mert most karácsony előtt ezt úgyis sokan gyűjtenek, de az ünnepek után is kell enniük valamit a rászorulóknak – mondta. 

A bölcsőde régi szekrényeit további felhasználásra ajánlják majd fel leselejtezésük után.

Ez is érdekelhet

Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.
Megváltozik a forgalmi rend több miskolci útszakaszon – mutatjuk a részleteket
Miskolc
Jelzőlámpacsere, aszfaltozás, útlezárások – így alakul a közlekedés Miskolcon november 2-től.