Ugrás a tartalomra

A fürdőből is csepegtek az ajándékok

Létrehozva
A MESZEGYI-nek adták át kedden azokat az ajándékokat, amiket az Ellipsumba vittek adakozók rászorulóknak. Hatvan cipősdobozt osztanak szét azok között a gyerekek között, akiknek szülei tartják a kapcsolatot a családsegítővel.
Kép
Fotó: Parai Roland

Hatvan cipősdoboz érkezett a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményhez. A szervezet igazgatója, Gúr Péter Attila elmondta, látókörükbe mintegy kétezer család tartozik Miskolcon és a környéken. – Közülük választjuk majd ki azokat, akiknek át fogjuk adni ezeket a dobozokat. Már előre látjuk, micsoda örömet fognak átélni a gyerekek, akiknek szólnak a felcimkézett ajándékok. Most karácsonykor ez már a második ilyen jellegű akció, az első adományai a Családok és Gyerekek Átmeneti Otthonába kerültek – mondta a vezető, aki hozzátette, mivel nemcsak a szülők készítik össze ezeket az ajándékokat, hanem sokszor a gyerekek is segítenek, akár egy régi játék odaadásával, ezzel nevelni lehet a kicsiket arra, hogy átérezzék rászoruló gyermektársaik nélkülöző életét. 

Kép

Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője megerősítette ezt. – Elszorult az ember szíve, ahogyan látta bejönni a gyerekeket egy-egy ajándékdobozzal. Társadalmi felelősségvállalásból indítottuk el adománygyűjtő akciónkat, amire december 17-éig mintegy százhuszan jelentkeztek, így a dobozoknak csak a felét hoztuk el a MESZEGYI-hez, a másik felét a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak adjuk át csütörtökön – mondta, majd megtudta, a két szervezet támogatottjainak névsora olykor lefedi egymást, így egyeztetniük kell, hogy minél több család kaphasson az ajándékokból. 

Kép

Az adakozók az Ellipsumba harminc százalékos kedvezményt kapnak, amit február végéig érvényesíthetnek a pénztárban két főre az időkorlát nélküli alap jegytípusra.

Kép

Németh Judit elmondta, karácsony után egy másik akciót indítanak. – Felállítunk egy kis faházat a fürdő előtt, ahova szintén harminc százalékos kedvezményekért lehet hozni majd kutya és macska száraztápot vagy használaton kívüli takarót, hogy támogathassuk a Miskolci Állategészségügyi Telepet és akár még több állatmentő szervezetet is – mondta, majd hozzátette, ez a kedvezmény akár április végéig is érvényes lehet majd.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Mindenszentek
Mindenszentek és halottak napja Miskolcon
Miskolc
Idén vasárnap és hétfőn van mindenszentek és halottak napja. Sokan látogattak ki a miskolci temetőkbe.
Így változik a miskolci menetrend: az utasok és a munkáltatók igényeihez igazították a járatokat
Miskolc
November 2-től több ponton is módosult a miskolci közösségi közlekedés menetrendje. A változtatások elsősorban az iskolába járók eljutását, a vasúti csatlakozásokat, valamint az ipari területeken dolgozók munkába járását és hazajutását segítik.
Egy igazi különlegesség járja majd Miskolcot hétfőtől
Miskolc
Hétfőtől régi Tátrán gyakorolnak a villamosvezetők Miskolcon.
MVK Zrt. a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesülete. Fotó: MVK Zrt.
Így is lehet közlekedni Miskolcon
Miskolc
A mozgáskorlátozott utasok mindennapi kihívásaival ismerkedhettek meg az MVK Zrt. munkatársai egy különleges érzékenyítő tréningen.