Ugrás a tartalomra

Szeretetben, békében, együtt

Létrehozva
Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere osztja meg olvasóinkkal ünnepi gondolatait.

Közeleg a karácsony… De az idei ünnep megint egy kicsit más lesz, mint amit eddig megszoktunk. Mert nehéz időkben az igazi ünnep elsősorban nem a csengőszóról, a gyertyafényről, a csillogó csomagolópapírról és a csillagszóró pattogó szikráiról szól, hanem arról, ami igazán fontos.

És mi - most még mindig - egy igen nehéz időszakot élünk anélkül, hogy látnánk, mikor pihenhetünk meg végre egy pillanatra, mikor sóhajthatunk fel megkönnyebbülten, mikor jut végre egy lélegzetvételnyi béke és nyugalom.
Egy rettenetesen nehéz év végén járunk, egy olyanén, amelyik még a sokat szidott és kárhoztatott 2020-nál is több bajt, megpróbáltatást, lemondást, veszteséget, áldozatot hozott és követelt. De mindezt mi mégis együtt, közösen csináltuk végig. Önökkel, mert Önök nélkül nem sikerült volna.

Nehéz időkben, nehéz felszabadultan ünnepelni. De a nehéz idők meg is edzik az embert, megerősítik a szívet, megerősítik a gerincet, a vállakat, hogy bírja a terheket, és megsokszorozzák az akaratot. És mindennél tisztábban mutatják meg az igazi értékeket, mindennél tisztábban és jobban láthatóan mutatják meg azt, ami igazán fontos.
Azt, hogy még a legkeményebb megpróbáltatások közepette is van kihez szólnunk, van kinek kezet nyújtanunk, van kit megölelnünk, van kivel összekapaszkodni, és kart karba fonva, vállt vállnak vetve fordulni szembe az újabb és újabb viszontagságokkal.

Ilyenkor látszik igazán, hogy mennyit ér a béke, a szeretet és az, hogy együtt vagyunk, hogy együtt lehetünk. És mennyit ér, amikor úgy adunk, hogy nekünk is alig van.

Mi, miskolciak pontosan értjük, ismerjük, tudjuk és érezzük ennek az értékét. Hogy mit jelent, amikor kinyújtott kezünk baráti kézfogásra talál, és mennyit ér az, hogy amikor megdobban a szívünk, van, akié vele együtt dobban.
Mi értjük azt, hogy a legnagyobb, legértékesebb ajándék éppen az, hogy a legsúlyosabb hetek, hónapok, évek, vagy akár évtizedek közepette is ott vagyunk egymásnak. Együtt.

És van köztünk szeretet, és van köztünk béke. Mert higgyék el nekem, hogy ez a legnagyobb ajándék.
Éppen ezért én most ezt kívánom Önöknek karácsonyra készülődve. Hogy legyen minden miskolci otthonban béke és szeretet. És töltsük együtt a rengeteg viszontagság közepette is az idei ünnepet. Mert ez a legfontosabb.


Boldog karácsonyt, Miskolc!

Veres Pál polgármester

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.