Ugrás a tartalomra

Főként gallyaznak, de a veszélyes fákat vágják is

Létrehozva
A munkákat a városban található fák egészségének megőrzése érdekében végzik el, csak szükséges esetekben vágnak.

Átfogó gallyazási, faápolási munkákat és ütemezett fasorgondozásokat végez januárban és februárban a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a város több pontján – adta hírül az elmúlt napokban az önkormányzati cég.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Mint írják, a munkának most van itt az ideje. Egyrészt azért, mert a gallyazást legegyszerűbben és legszakszerűbben a fák nyugalmi időszakában lehet elvégezni, másrészt a természetvédelmi előírásoknak is így tudnak leginkább megfelelni. A madarak fészkelési és költési időszakában nem is lehet ehhez hasonló munkákat végezni.

A művelet során úgynevezett egészségügyi gallyazás történik. Az út menti fák esetén figyelnek arra is, hogy az ágak ne lógjanak be az úttestre, illetve a járdákra sem.

Kép

A február 28-áig tartó munkálatok kapcsán Csorba Zoltántól, a Városgazda műszaki ellenőrétől megtudtuk: a gallyazás mellett fakivágásra is sor kerülhet. Ahol a fakivágás engedélyezett, ott fognak gallyazni, így lehetőségük nyílik például az eddig különféle okokból elmaradt, de már korábban engedélyezett kivágásokat is pótolni.

– Az elmúlt évek folyamán nagyon kevés alkalom volt arra, hogy ilyesfajta komplex, műszaki és szakmai tartalommal feltöltött fasorgondozásokat végrehajthassunk – húzta alá a szakember.

Ez is érdekelhet

A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.