Ugrás a tartalomra

Suhanj Velem nyereményjáték – Másodszor örülhetett a fiatal HR-es

Létrehozva
A 2021-es év utolsó decemberi adásában a teljesen elektromos, új Kia EV6-ot teszteltük. Szokásunkhoz híven nyereményjátékot hirdettünk, amely alapján a szerencsés nyertes tesztelhette a futurisztikus autót.
Kép

A rendezvények háziasszonya, Lehoczki Éva után a miskolci Treszkai Róbert próbálta ki a Kiát. Az egyik tejipari cég HR-es munkatársa már másodszor örülhetett, ugyanis rendszeresen követ minket és játszik is velünk.

Kép

Elmondása szerint nagy élmény volt egy ilyen minden extrával ellátott, teljesen elektromos autó volánja mögé pattanni. Azt mondta, meg tudná szokni a mindennapokban az EV6-ot.

Nem taposunk a fékbe, jövő hét pénteken az újév első adásával jelentkezünk, amelyben a Radio M egyik műsorvezetőjével, Tóth Petivel teszteljük a SsangYong Korando városi kis SUV-ot.

Kép

Ahogy eddig, úgy most is lesz nyereményjáték, ahol tesztvezetést lehet nyerni. Ehhez nem kell mást tenni, mint nézni a műsort, és aztán helyesen válaszolni az ott elhangzó kérdésre a minap.hu Instagram-oldalán.

Ez is érdekelhet

Megváltozik a forgalmi rend több miskolci útszakaszon – mutatjuk a részleteket
Miskolc
Jelzőlámpacsere, aszfaltozás, útlezárások – így alakul a közlekedés Miskolcon november 2-től.
Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.