Ugrás a tartalomra

A környezetvédelmi engedély már megvan a Kerékpáros Parkra

Létrehozva
Megkapta a környezetvédelmi engedélyt a Miskolcon tervezett Kerékpáros Park megvalósítására a Nemzeti Sportközpontok Kft. a megyei kormányhivataltól.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint a határozat teljes szövege – előzetes egyeztetést követően – február 18-áig megtekinthető a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán (Mindszent tér 4. sz.), valamint a miskolci polgármesteri hivatal Építési és Környezetvédelmi Osztályán (Városház tér 8. sz.), ügyfélfogadási időben.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.