Ugrás a tartalomra

Szilágyi Szabolcs: Nagyobb béremelést az önkormányzati dolgozóknak!

Létrehozva
Emelkedik a dolgozók bére, a mértékének azonban határt szabnak a kormányzati elvonások, amelyek Miskolc önkormányzatát érintik. Erről beszélt pénteki sajtótájékoztatóján Szilágyi Szabolcs.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es választókörzetének egységes ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, hogy februártól emelkedik az önkormányzati dolgozók bére. „Szeretnénk nagyobb volumenű béremelést, de ez a kormányzat miatt nem lehetséges” – folytatta.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Kifejtette, hogy ennek érdekében a kormány támogatására van szükség, „vagy egész egyszerűen arra, hogy az önkormányzatok sarcolását beszüntessék” – emlékeztetett arra Szilágyi Szabolcs, hogy a gépjárműadóból származó forrás teljes elvonása, az iparűzési adóbevétel megfelezése és a tömegközlekedés állami támogatásának megszűnése komoly terhet rónak a városra.

Kép

Az infláció és az energiaárak emelkedése, illetve a koronavírus-járvány miatti egyéb költségek és bevételkiesések okán mindez többmilliárd forintos kiesést jelent Miskolc számára. Az országgyűlési képviselőjelölt zárásként hozzátette: „Van egy rossz hírünk a Fidesz számára: ahogy egyre több terhet kapunk a kormányzat részéről, annál jobban érezzük, mennyire erősek vagyunk együtt. Tudjuk a dolgunkat, a dolgozóknak kifizetjük, ami jár, április 3-án pedig elzavarjuk ezt a maffiakormányt!”.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.