Ugrás a tartalomra

Szárazon maradtak a lábak a Barlangfürdőben

Létrehozva
Januárban "téli álomra vonul" a Miskolctapolca Barlangfürdő és Barlang Aquaterápia – legalábbis mint fürdő. Ugyanis – míg az ilyenkor esedékes karbantartási munkálatok folyamatban vannak – a január 21. és 23. közötti hétvégén szárazlábas túrára invitálták az üzemeltetők a látogatókat.

Igazán különleges élményben lehetett része azoknak, akik ellátogattak a hétvége valamelyik napján a Miskolctapolca Barlangfürdő és Barlang Aquaterápiaba. Sokan valóra válthatták azt a gyerekkori rosszalkodós álmot, hogy bakancsban szaladgáljanak a medencékben, ugyanis a korbantartási munkálatok miatt leengedték belőlük a vizet. De ez csupán egyik eleme a szárazlábas túrának, aminek részeként idegenvezető kalauzolta a látogatókat, akik bepillantást nyerhettek a „barlangfalak” mögé, feltárult a kazánok, csövek rejtett világa, képet kaphattak a fürdő üzemeléséről, és bemehettek olyan elzárt területekre is, ahová fürdőző vendégként a hétköznapokban nem nyílik lehetőségük.

Preview Image
Képgalériánk a szárazlábas túráról; Fotó: Horváth Csongor

Minderre az említett, január 10-én megkezdődött szokásos éves karbantartás miatt nyílt lehetőség. A fürdő műszaki szakemberei ilyenkor elvégzik a vízforgató, a légkezelő berendezések ellenőrzését és tisztítását, a medencék karbantartási, takarítási munkáit, valamint gondoskodnak a Barlangfürdő teljes körű fertőtlenítéséről is.

A karbantartást követő nyitás időpontja az Aquaterápia gyógyászati részlegen január 24. hétfő, 8.00 óra. A Barlangfürdő február 1. kedd, 9.00-től várja változatlan nyitvatartással a vendégeket.

Most először a Barlangfürdő zárva tartása alatt sem kell fürdőélmények nélkül maradnia Miskolctapolcán az érdeklődőknek, hiszen a júliusban átadott Ellipsum Élmény- és Strandfürdő teljes szolgáltatáspalettájával várja ez idő alatt is a vendégeket.

A túrák időpontjai:
2022. január 21. (péntek): 13:00; 14:00; 15:00; 16:00
2022. január 22. (szombat): 09:00; 10:00; 11:00; 12:00; 13:00; 14:00; 15:00; 16:00
2022. január 23. (vasárnap): 09:00; 10:00; 11:00; 12:00; 13:00; 14:00; 15:00; 16:00

A túra időtartama: 45 perc.
Minden időpontban 15 fős csoport indul.

Ez is érdekelhet

Augusztus végén ismét a Szinva örökségében fürdőzhetünk
MiskolcKultúraSzabadidő
A Szinva Örökség Napokon, augusztus 28-30. között, idén is a Miskolcot teljes egészében átszelő, ikonikus patak mentén fellelhető: kulturális, építészeti, ipartörténeti, tudományos és természeti értékeket ismerhetik meg az érdeklődők.
44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.