Ugrás a tartalomra

Diósgyőri vár: továbbra sem tudni, mikor érkezik a pluszforrás

Létrehozva
A statikai megerősítésekkel kapcsolatos hírekre a Facebook-oldalán és a köztévében Kiss János miniszteri biztos is reagált, túl sok konkrétum azonban nem hangzott el.
Kép
Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

Egyre furcsábban alakul a Diósgyőri vár újjáépítésével kapcsolatos pluszforrás sorsa. Ahogyan arról egy héttel ezelőtt lapunk is beszámolt, a várrekonstrukció során tavaly decemberben kiderült, hogy a tornyoknál statikai probléma adódott.

Mint azt megtudtuk, a régi kőfalak állékonyságát és tartószerkezeti teherbíró képességét meg kell erősíteni. Mindezt úgy, hogy a problémás falszakaszokon, falrészeken – beleértve a falmagokat, a falfelületeket és a falrétegeket egyaránt – tartós, időtálló javítás valósuljon meg.

A megoldás plusz költséget jelent Miskolcnak, egészen pontosan kétmilliárd forintot, azonban ekkora volumenű, előre nem látható pótmunkaigényre a projektben nincs elkülönítve plusz pénz. Éppen ezért a miskolci önkormányzat még decemberben segítséget kért: először Kiss János miniszterelnöki biztostól, majd Gyopáros Alpártól, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztostól és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztertől. Tették mindezt azért, hogy a pluszköltséget fedezni tudják. Az írásos megkeresésekre több szóbeli ígéret is érkezett, hogy év végéig megérkezik a pénz, ez azonban nem történt meg.

Korábbi cikkünket azzal zártuk, hogy ha a kétmilliárd forint nincs, veszélybe kerülhet a vár befejezése.

Csak első látásra megnyugtató

A minap.hu írását követően foglalkozott a témával a boon.hu, a megyei napilap hírportálja is. Nekik a kivitelező ÉPKAR Zrt. megerősítette a statikai megerősítés tényét, és azt is, hogy ezt még decemberben jelezte az önkormányzatnak, majd azt írta: „Jelen állás szerint nincsen esélye annak, hogy levonuljunk a munkaterületről.” A közlés csak első olvasatra tűnik megnyugtatónak, hiszen a cikk január 19-én íródott, ennek tükrében pedig a közlemény éppen a lapunk információit erősítik meg: amíg a tornyokat nem érintik a munkák, addig tudják folytatni a kivitelezést, márpedig jelen állás szerint még ez a helyzet.

Reagált a hírekre Kiss János miniszterelnöki biztos is. Január 21-én a hivatalos Facebook-oldalán videóüzenetben jelentkezett be, ahol ennyit közölt: „Egy 700 éves épület mindig tartogat meglepetéseket. (…) Ezt a várat megígértük a miskolciaknak, ez a vár fel is fog épülni.”

Kép

Hangzatos szavak, konkrétumok nélkül

A politikus ugyanezen a napon a köztévé Magyarország Ma című viselő műsorában is beszélt a várfejlesztésről. Sokkal több itt sem derült ki, csupán azt hangoztatta, hogy történelmi lehetőség a hétszáz éves vár rekonstrukciója és ezt a lehetőséget Miskolcnak meg kell ragadni. Az már csak a feliratsávból, illetve a szerkesztő narrációjából derült ki, hogy már nem 13,5, hanem 15 milliárd forint áll rendelkezésre, már ami a kormányzati támogatást illeti. Az viszont homályban maradt, hogy az összeg csupán az elszálló építőipari árak miatt emelkedett, vagy esetleg a tornyok statikai megerősítése miatt beszéltek nagyobb összegről.

Szerettük volna megtudni Kiss János miniszteri biztostól, hogy pontosan mi a helyzet: sikerült-e intézkedni a pluszforrás ügyében, illetve ha igen, akkor ez mikor érkezhet meg az önkormányzathoz, mert az idő sürget. Kedd délutáni kérdéseinkre mindeddig nem kaptunk választ, amennyiben megérkeznek, a témát folytatjuk.

Mint ismert, a Diósgyőri vár rekonstrukciója állami támogatással indult el tavaly februárban. A hírek akkor arról szóltak, a beruházás befejezése 2022-ben, azaz az idén várható. Amennyiben minden a tervek szerint halad, 2023. első negyedévében befejeződhet a munka, de az év végén feltárt problémákra mielőbb megoldást kell találni.

Kiss János miniszteri biztosnak az alábbi kérdéseket küldtük ki:
- A felmerült statikai problémák javítására biztosítja-e a pluszforrást a kormányzat, kereste-e ez ügyben őket, mint miniszteri biztos?
- Kivel tudtak ez ügyben tárgyalni, született-e döntés a pluszforrás megítéléséről?
- Amennyiben igen, ez mikorra realizálódhat?

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.