Ugrás a tartalomra

Aláírásgyűjtés indul kormányzati kompenzációért Szombathelyen

Létrehozva
A várost vezető ellenzéki koalíció aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy a vasi megyeszékhely is kapjon kompenzációt - több kormánypárti irányítású városhoz hasonlóan - a központi költségvetésből a koronavírus-járvány és a kormányzati elvonások következtében 3,5 milliárd forintot elérő bevételkieséseik miatt - közölte a város polgármestere a helyi közgyűlés csütörtöki ülésén.

Nemény András (Éljen Szombathely!) azt mondta az MTI tudósítása szerint: miközben az iparűzési adó a járvány miatt jelentősen csökkent, a 8,3 milliárd forintos összeg felét a kormány kompenzáció nélkül elvonta, ráadásul Szombathelynek "adóerő-képessége" alapján 2,7 milliárd forint szolidaritási adót kell fizetnie.

Kép
Nemény András felszólal a közgyűlésen; Fotó: Savaria Fórum

Méltánytalannak tartják a "kétszeres elvonást", véleményük szerint túl magas a szolidaritási adó, illetve igazságtalan az a gyakorlat, hogy a kormány egyes városoknak nyújt kompenzációt a kieső adóbevételek pótlására, másoknak pedig nem - jelentette ki.

Hozzátette: "a kormánynak is tudnia kell, hogy ez nemcsak a városvezetés gondolata, hanem a szombathelyiek döntő többségének is ez a gondolata (...), Szombathelynek is meg kell kapnia azt a pénzt, ami valamennyi környékbeli városnak jár".

Nemény András azt mondta, az Éljen Szombathely! frakció által kezdeményezett aláírásgyűjtés egy olyan "célirányos politikai akció", amelyet kezdeményezői azonnal leállítanak, ha a kormány ígéretet tesz arra, hogy a város megkapja a kért kompenzációt.

Ez is érdekelhet

Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.
Karbantartást végez az ÉRV, átmenetileg szünetelni fog az ivóvízellátás
Miskolc
Kedden dolgoznak majd a szakemberek.
Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.