Ugrás a tartalomra

Bátrak és vakmerők az arTTér (fél)évindító állomásán 

Létrehozva
Teltházzal és új helyszínen, a Művészetek Házában folytatódott az arTTér-találkozások közösségépítő programsorozata. A szervezők az év első felében hat epizódot terveznek. Az ingyenes beszélgetések szerda délután vették kezdetüket. 
Kép
A témák aktuális társadalmi jelenségeket, fogalmakat tárnak fel és tárgyalnak. | Fotók: Mocsári László

Adott egy téma, amit a résztvevők bontanak ki, boncolgatnak, vitáznak róla – majd oldanak művészettel, érdekességekkel, szórakozással és ínyencségekkel. A véleménycserét pedig átélt történetek, idézetek, bizonyos elfogadott vagy kétségbe vont nézetek citálása is generálja. Idén elsőként a bátorság és/vagy vakmerőség témakörét járták körbe a megjelentek.

– A programsorozat több mint tíz éve él már, és mintegy százharminc arTTérre került sor eddig. Nagyon izgalmas ezeket az esteket létrehozni, felépíteni és moderálni, mert soha nem lehet tudni, hogy miként alakul egy-egy program. Mindegyik más, így valójában előre nem kiszámítható – árulta el a Miskolc Televízió kérdésére a program házigazdája, Czikora Ágnes.

Kép
A találkozásokkal a generációk közötti párbeszédet is erősíteni szeretnék 

A szervezők szándéka szerint az arTTér a szellemi felüdülés lehetőségét kínálja – barátkozással és szórakozással egybekötve. Olyan kötetlen találkozópontnak szánják, ahová kortól, nemtől, foglalkozástól és vallási hovatartozástól függetlenül bárki jöhet – s melyekhez diákok, művészeti csoportok, kollégisták, családok, baráti társaságok is bekapcsolódhatnak. Egy-egy téma mentén kiállításokat, dalokat, verseket, zenéket, színházi produkciókat, drámacsoportok rövid előadásait, táncokat, performanszokat és filmeket építenek be beszélgetéseikbe.

A programsorozat további menete:

március 2. Önfeláldozás (vagy áldozat?)
április 6. Kitartás (vagy makacsság?)
május 4. Büszkeség (vagy kevélység?)
június 1. Kedvesség (vagy konfliktuskerülés?)
július 6. Kompromisszumkészség (vagy megalkuvás?)

A szervezők a 30/698-23-40-es telefonszámon várják azok jelentkezését, akik részt vennének a rendezvényen egyedi felvetéseikkel. A program szervezője a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.