Ugrás a tartalomra

Szépkorúakat támogatott a képviselő

Létrehozva
Idősek gondozásával foglalkozó alapítványt támogatott a szolidaritási alapból Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő.

A Facebook-oldalára péntek délután feltöltött posztjában azt írta Varga László, hogy „meg kell becsülnünk azokat a miskolciakat, akik sokat tettek városunkért”.

– Ezért támogatom a képviselői fizetésemből is finanszírozott szolidaritási alap terhére a Dr. Hirschler Rezső Szociális Közalapítvány a Miskolci Családokért alapítványt, amely többek között szépkorúak gondozásával, valamint nekik szóló közösségi programok szervezésével foglalkozik.

Azt is leírta, hogy a segítséget örömmel fogadta Szegedi Judit Katalin, az alapítvány kuratóriumának elnöke, aki elmondta a politikusnak, hogy szeretnének minél több közösségi programot szervezni ennek a korosztálynak, hiszen nagyon jó visszajelzéseket kaptak az alapítvány által a Salkaházi Plusz program keretében életre hívott Szépkorúak Filmklubjáról is.

/p>

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.