Ugrás a tartalomra

Ők új hazát, az ország új polgárokat nyert

Létrehozva
Tízen tettek ma reggel állampolgársági esküt a miskolci polgármesteri hivatal dísztermében.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Valamennyien arra tettek fogadalmat, hogy az eskü szövegének megfelelően Magyarországot hazájuknak tekintik, és hű polgárai lesznek. A mai eskütételen Szopkó Tibor alpolgármester olvasta fel az eskü szövegét, és adta át a honosítási okiratokat, illetve köszöntötte az újdonsült magyar állampolgárokat.

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.