Ugrás a tartalomra

A jogász válaszol: Élettársi vagyonközösség megszüntetése

Létrehozva
Miskolci levélírónk öt év együttélés után megszakította kapcsolatát élettársával, akitől gyermeke nem származott. Vagyont viszont szereztek az évek alatt, lakást és kocsit is vettek. Ezek azonban volt párja nevén vannak, aki nem akar olvasónknak ebből semmit juttatni. Kérdezi, van-e esély arra, hogy a közösen szerzett javakból részesüljön.
Kép
Fotó: iStock.com/weerapatkiatdumrong

Ha két ember összeköti az életét, de nem házasodnak össze, akkor élettársi kapcsolat jön létére. Erre az együttélésre a Polgári Törvénykönyv szabályai vonatkoznak. Az életközösség egyben gazdasági közösséget is jelent. Ellentétben a házassággal, az élettársak az együttélés időtartama alatt önálló vagyonszerzők. Vagyis: amíg a házasságban közös vagyon keletkezik, addig az élettársi kapcsolatban a felek önállóan, tehát mindenki a saját részére szerzi a vagyont.
Ha az életközösség megszűnik, bármelyik fél követelheti a vagyonszaporulat megosztását. Tehát a volt élettárs részesedést követelhet a másik félnél elért vagyontöbbletből, arra való hivatkozással, hogy ő maga is elősegítette a vagyon gyarapodását. A háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít, és a közös vagyonból részesedést eredményezhet.
Miután nincs közös szerzemény, és a szerzésben való közreműködés – a közös vagyonhoz való hozzájárulás – dönti el, hogy ki, milyen arányban részesül a vagyoni gyarapodásból, a bizonyítás a legnehezebb része az eljárásnak. A későbbi viták elkerülése érdekében az a jó megoldás, hogy a felek egymással élettársi vagyonjogi szerződést kötnek. Ebben rendezhetik az életközösség vagyoni viszonyait. Ezzel a szerződéssel – amihez ügyvédi közreműködést célszerű igénybe venni – elkerülhetik a későbbi vitákat, a költséges és hosszadalmas bírósági eljárást.

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.