Ugrás a tartalomra

Lezárult az előzetes környezetvédelmi vizsgálat

Létrehozva
Lezárult az FK-Raszter Építő Zrt. nem veszélyes hulladék előkezelésére és hasznosítására vonatkozó előzetes vizsgálati eljárása.

A polgármesteri hivatal közleménye szerint az FK-Raszter Építő Zrt. (3533 Miskolc, Felsőszinva utca 73.) kérelmére, a 3527 Miskolc, Sajószigeti út 2. szám alatti, 11503/12 hrsz.-ú területen tervezett nem veszélyes hulladék előkezelése és hasznosítása kapcsán, a területi környezetvédelmi hatóság (B-A-Z. Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály - 3530 Miskolc, Mindszent tér 4.) az előzetes vizsgálati eljárást lezárta.  

Az előzetes vizsgálati dokumentációban foglaltak megvalósításához környezeti hatásvizsgálat lefolytatása nem szükséges - állapították meg.

A határozat teljes szövege – előzetes egyeztetést követően -  március 14-ig megtekinthető a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán (Miskolc, Mindszent tér 4.), valamint Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Építési és Környezetvédelmi Osztályán (3525 Miskolc, Városház tér 8.) – ügyfélfogadási időben.
 

Ez is érdekelhet

Az eddigi legnehezebb meccs vár rájuk
MiskolcSport
Labdarúgás: Merkantil Bank Liga (NB II), 12. forduló.
Kikaptak a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: férfi NB I/B, Piros csoport, 6. forduló.
Rákóczi évfordulók határon innen és túl
MiskolcVilágKultúra
Idén kettős évfordulóra emlékezünk: II. Rákóczi Ferenc születésének 350., hamvai hazahozatalának és kassai újratemetésének 120. évfordulójára. A Rákóczi Szövetség középiskolásoknak meghirdetett pályázatának köszönhetően városunkból is sok diák jutott el Kassára a megemlékezésre.
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Hétfőtől a belső sávokban folytatódik a burkolatjavítás a 3-as főúton
Miskolc
Szombaton befejeződtek az aszfaltozási munkálatok Miskolcon, a 3-as főút külső forgalmi sávjaiban, a régi gyógyszertár épülete és az Ifjúság útja közötti szakaszon. November 2-án, hétfőn a belső sávok felújításával folytatódik a munkavégzés, amely újabb forgalomkorlátozásokkal jár.