Ugrás a tartalomra

Az európai intézményekkel versenyezhet a Herman Ottó Múzeum

Létrehozva
Nő a kiállítótér, és ennek köszönhetően - a remények szerint - tovább emelkedik a látogatók száma is az intézményben.

Már jól kivehetők a kiállítóterek a múzeum új épületében, ahol pénteken egy rövid bejáráson vettünk részt.

– Szűk egy évtizeden belül ez már a második bővítés. Ezt nem sok múzeum mondhatja el magáról – mutatott rá Varga Andrea alpolgármester. – Márpedig a Herman Ottó Múzeum ezzel büszkélkedhet majd, miután befejeződik a mostani beruházás. A 2013-ban átadott Pannon-tenger Múzeum után új, képtárként funkcionáló részt kap az intézmény.

Az alpolgármester kiemelte, hogy a Herman Ottó Múzeum már most is országos és nemzetközi hírű intézmény, amely így még színvonalasabb, tartalmasabb és érdekesebb programokkal fogadhatja a látogatókat.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

A területen illetékes közös ellenzéki képviselőjelölt, Szilágyi Szabolcs azzal egészítette ki az alpolgármester szavait, hogy a bővítést az is indokolta: mostanra szűkös lett a főépület, ahol így komfortosabbá válik majd a munka, hiszen felszabadul az eddigi képtár helye. Időszakos kiállító teremként funkcionál majd tovább képzőművészeti és egyéb tematikájú tárlatok számára.

– Miskolc számára kiemelt jelentőségű ez a fejlesztés nemcsak kulturális, hanem turisztikai szempontból is – hangsúlyozta.

– A kiállítótér megnő, és ezzel jelentősen emelkedik majd a látogatók száma is – tette hozzá Varga László, a megye 2-es egyéni választókerület közös ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje. Kiemelte, emberközeli, és nem luxusberuházásokra van szükség. Olyanokra, amikre valóban szüksége van a miskolciaknak. A múzeumi bővítés ebbe a sorba illeszkedik.

Kép

A fejlesztési projekt része még a bükkábrányi ősfák okán elkészült konzerváló csarnok felújítása is, ami lehetővé teszi a 2015-ben elhunyt miskolci műgyűjtő, Barna György rendkívül értékes gyűjteményének a restaurálását. A Kövesi- és a Petró-gyűjtemény kerül majd az új épületrészbe.

A Görgey Artúr utcán található épületet 1953-ban adták át, akkor pártházként funkcionált. Egészen 1979-ig, amikor is ide költözött a múzeum elődje. A következő fontos dátum a már említett 2013, ekkorra épült meg a Pannon-tenger Múzeum. Ezt a sort egészíti ki a még építés alatt álló, főépület mögötti új kiállító egység. A fejlesztés eredményeként bővülnek a múzeum program- és kiállítás-szervezési lehetőségei. A projekt teljes mértékben támogatásból valósulhat meg, melynek összege meghaladja a 974 millió forintot. Várhatóan az év vége felé fog megnyitni az új épületszárny a kiállításaival.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.