Ugrás a tartalomra

Családokkal telt meg a Szent István tér

Létrehozva
Március 15-ei családi napot utoljára 2019-ben szerveztek, járvány miatt két év kimaradt. A programok sokakat érdekeltek, a Szent István tér napközben teljesen megtelt.
Preview Image
Családi nap a Szent István téren - Mocsári László képgalériája

Hagyományőrző népi és ügyességi játékok, mesterség- és táboriélet bemutató, íjászat és történelmi játszóház - a többi között ilyen programok várták azokat, akik március 15-én kilátogattak a Szent István téren rendezett Családi napra, a forradalom és szabadságharc kapcsán szervezett városi ünnepségek kísérőrendezvényére. 

Kézművesvásár és játszóház szintén várta a kicsiket és nagyokat, a programokat a 40 éves Fügedi Márta Népművészeti Egyesület hozta el az érdeklődőknek. 

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.