Ugrás a tartalomra

Erdőgazdasági elismerések a nemzeti ünnepen

Létrehozva
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. több jelenlegi és nyugalmazott munkatársa vehetett át elismerést március 15-én az Agrárminisztérium közleménye szerint.
Kép
Forrás: Agrárminisztérium

Áder János, köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Vasas Ernő, a Répáshutai Erdészeti Igazgatóság erdészeti igazgatója részére, az állami erdőállomány természetvédelmi követelményeknek és társadalmi igényeknek egyaránt megfelelő gondozása, fejlesztése iránt elhivatott szakmai munkája elismeréseként.

Kép

Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapott Szívós Béla, a Lillafüredi Erdészeti Igazgatóság kerületvezető erdésze, az erdő- és vadgazdálkodás mellett az erdők jóléti funkciójának javítása iránt is elkötelezett szakmai munkája elismeréseként.

Nagy István agrárminiszter az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adományozta Lenár György Miklós nyugalmazott erdészeti igazgató részére, a Zemplén és a Hegyköz erdőségeiben végzett áldozatos munkájáért, közéleti tevékenységéért.

Ugyanilyen elismerést vehetett át Steiner Józsefné nyugalmazott ifjúságnevelési előadó, az erdészeti erdei iskolák kialakításában, azok oktatási programjainak kidolgozásában és népszerűsítésében végzett kiváló munkájáért.

Kép

Az Országos Erdészeti Egyesület Miskolci Helyi Csoportjának felterjesztésére ugyancsak az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát kapta Steiner József, az egykori Állami Erdészeti Szolgálat Miskolci Igazgatóságának nyugalmazott igazgatója, az ágazat átalakulásának hátterét biztosító jogi és szakmai szabályozások kidolgozásában végzett tevékenységéért.

 
 

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.