Ugrás a tartalomra

Házfalat és telefonfülkét firkáltak össze, a kamerákra viszont nem figyeltek

Létrehozva
A miskolci rendőrök a rongáló fiatalok azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Kép
Fotó: police.hu

Rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személyekkel szemben a Miskolci Rendőrkaépitányság - áll a megyei rendőr-főkapitányság szömbati közleményében..

A rendelkezésre álló adatok szerint még január 23-án este hét óra előtt, ez idáig ismeretlen fiatalok Miskolcon, a Nagyváthy János utcában egy ház oldalfalát, illetve egy utcai telefonfülkét festékszóróval megrongáltak.

Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a fotókon látható elkövetők személyazonosságának megállapítása. További képeket a rendrőség honlapján találnak.

A Miskolci Rendőrkapitányság kéri olvasóinkat, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fotókon látható férfiakkal kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Ez is érdekelhet

Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.
Képgaléria
Ars Sacra - zárógála
Az Ars Sacra fesztivállal „eljutottunk a Titkok Titkáig” Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Nagyszabású gálával zárult vasárnap este a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál tíz napja a Művészetek Házában, ahol 150 művész közreműködésével szólaltak meg a fesztivál zeneszerző pályázatára benyújtott legszebb művek.
Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.