Ugrás a tartalomra

Jó helyre került a képviselői felajánlás

Létrehozva
Negyedmillió forintot ajánlott fel Varga László a Miskolci Állategészségügyi Telepnek.
Kép
Fotó: Horváth Csongor

A megye 2-es egyéni választókerület összellenzéki országgyűlési képviselőjelöltje kedden járt újra az állategészségügyi telepen, hogy a körülményekről érdeklődjön, és megtudja, hogyan segíthetne az itteni állatokon, a telep dolgozóinak munkájában. Varga László korábban hozott már kutyatápot a telepre, most egy 250 ezer forintos felajánlást tett.

- Mindig nagy támogatója voltam az állatvédelemnek, a szigorúbb állatvédelmi fellépésnek. Különösen megejtő látni azokat az állatokat, akik az utcákon kóborolnak, nincs szerető gazdijuk, helyzetük nehéz. Fontosnak tartottam tehát, hogy segítsek az állategészségügyi telepnek - hangsúlyozta.

A politikus - képviselői fizetése terhére - rendszeresen tesz felajánlásokat, most azt mondta, a támogatásból jobb körülményeket lehet teremteni az itteni állatoknak, de akár az ellátásukat, ivartalanításukat is tudják fedezni az összegből.

- Egyúttal szeretnék buzdítani is mindenkit, hogy támogassák a Miskolci Állategészségügyi Telepet. Elkél a segítség, mindig lehet még jobb körülményeket teremteni az itt lévő állatoknak - tette hozzá.

Kép

Bernáthné Nyitrai Tímea megbízott telepvezetőtől megtudtuk, még nem döntöttek arról, hogy pontosan mire fordítják a felajánlott összeget, csak az egyik opcióként nevezte meg, hogy akár az ivartalanítások is szóba jöhetnek - amiknek egyébként nagy haszna van.

- Így talán nagyobb kedvvel fogadnák örökbe a régebben bent lévő kan kutyáinkat. Hiszen egy ivartalanított eb kevésbé domináns, sokkal nyugodtabb természetű - mutatott rá.

Ez is érdekelhet

A felelős állattartásról tanultak a diákok az állategészségügyi telepen
MiskolcÉletmódSzabadidő
A Miskolci Állategészségügyi Telepre látogattak ki csütörtökön a Szemere Bertalan Technikum tanulói azzal a céllal, hogy megismerkedjenek az ott végzett munkával és a sok gazdára váró kutyussal.
Képgaléria
fotó: Mocsári László
Természetközeli nevelés a zöldszíves miskolci óvodában
MiskolcOktatásKörnyezet
Elnyerte a Zöld Szíves Óvoda címet a MIÓVI Leszih Andor úti tagintézménye, az ezt igazoló táblát a Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom elnöke adta át csütörtökön Miskolcon.
Elkezdődött a komposztkeretek kiosztása a Városházán
MiskolcKörnyezet
Csaknem hatvanan vehetik át ingyenes komposztkeretüket csütörtökön a miskolci Városháza aulájában és még további alkalmakon is lesz osztás.
Jótékonysági fotózás és nyílt nap az Állategészségügyi Telepen
Nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Miskolc
Már a 247. alkalommal nyitja meg kapuit a Miskolci Állategészségügyi Telep, ahol ismét találkozhatnak a szeretetre vágyó négylábúakkal.