Ugrás a tartalomra

A település, ami teljesen narancsba borult

Létrehozva
Javított az arányokon Fáj: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei községben idén már 100 százalékkal nyert a Fidesz jelöltje.
Kép
Képforrás: Farkas Norbert / 24.HU

Csak a fideszes Demeter Zoltán kapott szavazatot a Borsod megyei Fáj településen – írja a 24.hu. A falu korábban is arról volt nevezetes, hogy a helyi lakosság szinte egésze Fidesz-szimpatizáns. 2018-ban is nagyot ment a község: Demeter Zoltán 211 szavazatot kapott, az MSZP-s Gúr Nándor kettőt, emellett négyen különféle kis pártokra szavaztak, most Demeter Zoltáné lett mind a 216 voks. Fáj országosan is felkapott lett emiatt, az index akkor a következőt írta: a borsodi Fájban majdnem az egész falu a Fideszre szavazott. A községben legtöbben közmunkából, tízezer forintokból élnek, a Fidesz mégis tud valamit, amit a többi párt nem

Ezt az állapotot örökíti meg az alábbi videó:

Az ember, aki jobbra vágyik

A 24.hu a választást megelőző napokban is készített riportot a narancsvölgynek számító kisfaluban: a megkérdezettek közül mindenki azt mondta, a kormánypártra teszi a voksát. Nem beszéltek a levegőbe: egyéniben csak a fideszes jelölt kapott szavazatot, listán is csak egy ember nem az utolsó rubrikába ikszelt, ő ugyanis a Mi Hazánkra adta le a voksát.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Kipakolták a gardróbot: a negyedik vásárt tartották a Miskolci Fröccsteraszon
MiskolcÉletmódSzabadidő
A negyedik Gardróbvásárt rendezték meg vasárnap a Miskolci Fröccsteraszon.
A béke és a kegyelem miskolci alkotásai Szatmárnémetiben az Ars Sacrán
MiskolcVilágKultúra
A partiumi Szatmárnémetiben nyílt kiállítása Széphalmi Jurkó László miskolci iparművésznek, a XX. Ars Sacra Fesztivál keretében, szombat délután, amit Schrönberger Jenő helyi római katolikus püspök nyitott meg.
Képgaléria
Termelői nap
Ezeket a különlegességeket kínálták a miskolci termelők a vásáron
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Friss gyümölcsök és zöldségek, mézek, szörpök, valamint kézzel készült horgolt táskák várták a látogatókat vasárnap a Miskolci Termelői Vásáron.
Nyelvek Európa Napja
Az európai nyelveket ünnepli a miskolci könyvtár
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci könyvtár több programmal is várja az érdeklődőket: lesz mesedélután, ismeretterjesztő előadás és úti beszámoló is.