Ugrás a tartalomra

Két látványos programmal búcsúznak a miskolci repülőtértől

Létrehozva
Az előttünk álló hétvégén a Legendák a Levegőben utazó produkció érkezik Miskolcra, április 29-én és 30-án pedig a Borsod Megyei Repülőklub tartja meg hivatalos záró rendezvényét. 
Kép
Fotó: Mocsári László

Reptérbúcsúztató utolsó családi sétarepülő hétvége és gyermeknap címmel rendeznek színes programot április 23-án és 24-én, vagyis az előttünk álló hétvégén a miskolci repülőtéren. A rendezvény nevéből is adódik, hogy az ebben a formában és ezen a helyen az utolsó lesz, hiszen amint az ismert, a miskolci repülőtér 91 év után a jelenlegi helyén megszűnik, május 1-jétől már csak a légimentés zajlik majd a területről. 

A hétvégi programra a szervezők sok-sok meglepetést, vendégeket, játékokat és természetesen sétarepüléseket ígérnek. Mint írják, most még utoljára bárki felszállhat innen, Cessnával, Paiperrel, siklóernyővel, kipróbálhatják az Autogirót, repülhetnek sárkányrepülővel, sőt lesz helikopter is. A rendezvény látogatása térítésmentes.

Bistei Viktor, a Borsod Megyei Repülők Klub vezetője kiemelte, ezt követően április 29-én, pénteken és 30-án, szombaton is programmal várják az érdeklődőket, ez lesz a kilencven éves miskolci reptér záró rendezvénye. A klub az utolsó két napon a többi között légibemutatókkal, műrepüléssel és ejtőernyős ugrással is készül, a végleges programterv a napokban áll össze, így a pontos részletekről a szervezet vezetője később ígért tájékoztatást. A részletekkel így a következő napokban jövünk.

Ez is érdekelhet

Kellenek az akciógólok
MiskolcSport
Labdarúgás: a hétvégén idegenbeli megyei rangadó vár a diósgyőriek együttesére.
Újabb rangos természetfotós sikerekkel büszkélkedhet a Miskolci Fotóklub
MiskolcBelföldKultúra
„Az év természetfotósa 2026” pályázatán két klubtag - Barkóczi Boglárka és Kékedi Viktor - munkái is kiemelkedő elismerésben részesültek a Miskolci Fotóklubból.
Képgaléria
Patak utcai játszótér átadása
Átadták a megújult Patak utcai játszóteret
Miskolc
A Miskolci Belvárosi Kör összefogásának és a támogatók adományainak köszönhetően megújult a miskolci Patak utcai játszótér. A megújult játszóteret Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere vette át dr. Deák Csabától, a Miskolci Belvárosi Kör alapító tagjától és Soós Tibortól, a támogatók képviselőjétől.
Terézanyu anyja hazatért
MiskolcKultúra
Nem kábító, de nagy szeretettel fogadták Rácz Zsuzsát a Grizzlyben csütörtök este. Az Állítsátok meg Terézanyut! és a Kábítószeretet írónője elhozta legújabb könyvét, és stand-upolt miskolci életéről is.