Ugrás a tartalomra

Miskolc leszakadó részeinek integrációja európai érdek

Létrehozva
A szegregáció elleni küzdelem mikéntjéről, a hátrányos helyzetűek megsegítésének módjairól, a romák felzárkóztatásának kérdéseiről konzultált a szombaton Miskolcra látogató uniós szakemberekkel Varga Andrea alpolgármester.
Preview Image
A társadalmi innováció irányába léptek | Képgaléria: Mocsári László 

Az Európa Bizottság tagjai egyenest Kassáról érkeztek a borsodi megyeszékhelyre. A vizit voltaképp az úgynevezett „társadalmi hasznosságú befektetések” gazdasági, pénzügyi, foglalkoztatási és egyáltalán nem utolsósorban szociális-integrációs aspektusainak a megvitatására szolgált.

– Óriási lehetőség a városnak, hogy az uniós szakértőknek közvetlenül tudtuk megmutatni problémáinkat, akik így saját szemükkel győződhettek meg arról, mi is a valós helyzet. Nagyon jó párbeszéd alakult ki a képviselőkkel – vonta meg az egyeztetés gyors mérlegét Varga Andrea kérdésünk nyomán. 

Kép
A társadalmi felzárkóztatásra irányuló látogatás egy kerekasztal-beszélgetéssel indult – számos egyéb érintett szereplővel 

Az alpolgármester szerint a valódi és effektív segítségnyújtás olyan megoldási lehetőségeire tudtak kitérni, melyek a kormányzati intézkedések kötöttségeit és a mindenkori jogszabályi környezet akadályait is számításba veszik. – Beszélgettünk a forrásteremtésről, mindemellett szóba került az is, hogy pontosan mi az, amivel az Európai Bizottság segíteni képes az önkormányzatokon – hangzott el a széleskörű fejlesztések és tervek kapcsán a helyi politikustól.

A minél eredményesebb szociális ellátórendszer kiötlésének jegyében a városvezető a küldötteknek beszámolt a tetemvári és bábonyibérci – a tárgyalt projekt szempontjából mintaterületként kezelt – szegénytelepek eddig elért eredményeiről, további célkitűzéseiről. Utóbbin körbe is vezette a külföldi látogatókat.

Kép
Dominique Be és Georgia Efremova a megoldás lehetséges módjairól egyeztetett az alpolgármesterrel

– Az új módszereket itt is ki fogjuk próbálni, és igyekszünk mindvégig egyeztetni velük, így kialakítva azt a struktúrát, amitől a hatékonyabb ellátást várjuk – foglalta össze az alacsony társadalmi státuszú miskolciak foglalkoztatásának, oktatásának és lakhatásának javítására irányuló projekt lényegét Varga Andrea. A Pece-patak mentén sokasodó leértékelt ingatlanok tövében az alpolgármester úgy fogalmazott: a legfontosabb üzenete ennek a napnak, hogy az európai képviselők elismerték munkájukat, egyben támogatásukról biztosították a városvezetést.

(A helyszíni bejárást ezt követően Miskolc legnagyobb hátrányos helyzetű városrészében, a Lyukóvölgyben folytatták.)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.