Ugrás a tartalomra

Három lett, maradhat? – Megvan az utánpótlás Dávid-szarvasból Miskolcon 

Létrehozva
Három, a címben nevezett párosujjú patás nőstény hozta világra három borját áprilisban a Miskolci Állatkertben.
Preview Image
Képgaléria: Juhász Ákos

Egy fiú és egy nőstény – ez már biztos. A harmadik nemét egyelőre nem lehet biztosan megmondani – tudta meg stábunk Veress Tamástól. – Ez a faj az állatkerteknek köszönheti, hogy fennmaradt. A huszadik század elején ugyanis eredeti élőhelyéről, Kelet-Kínából teljesen eltűnt – fogalmazott a gyűjteményi vezető.

Kép
A három csöppség már nem is annyira csöppség

A dávid-szarvasok az állatkertekben kiválóan szaporodnak, amit bizonyítani látszik az is, hogy legutóbb két éve jött világra ugyanitt példány.

A dávid-szarvasok főként füvekkel táplálkoznak, mindeközben akár százkilencven kilóra és kétszáztíz centire is megnőhetnek. Párzási időszakuk júniusban kezdődik, amit egy szokatlanul hosszú idejű, kétszáznyolcvan napos vemhesség követ. A faj egy francia misszionáriusról, Armand David atyáról kapta nevét.

Kép
A pleisztocénben Kína, Japán és Korea egész területén fellelhető volt

A világ számos állatkertjében tartanak már Miskolcon született dávid-szarvasokat, azonban Magyarországon csak itt láthatóak. 

Ez is érdekelhet

öntözés
Segítsünk együtt megóvni városunk zöldjeit!
MiskolcKörnyezet
A tartós hőség és a csapadékhiány komoly megterhelést jelent a város fái, cserjéi és egyéb növényei számára, ezért arra kéri a Városgazda a miskolciakat, hogy öntözzék lakókörnyezetük növényeit.
Egész napos programokkal vár születésnapján a Miskolci Állatkert
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Állatkert a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án emlékezik meg fennállásának 43. évfordulójáról, amikor izgalmas és kreatív programokkal várnak kicsiket és nagyokat.
Az operatőrlegendától a virtuális barátnőn át az elhallgattatott aktivistákig a CineFest dokumentumfilmes programjában
MiskolcKultúra
A CineFest nem csak játékfilmekben, de dokumentum- és természetfilmekben is évről-évre elhozza a világ filmgyártásának krémjét.
Kalandos szabadulások a József Attila Könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Csorba Piroska „A kutya találta barlang” című műve alapján rendeztek be családi szabadulószobát a József Attila Könyvtárban.