Ugrás a tartalomra

Finisben a Horváth-tető felújítása

Létrehozva
A beruházó várhatóan június végén adja át a területet a városnak. 
Preview Image
Finisben a Horváth-tető felújítása - Juhász Ákos képgalériája

Heteken belül befejeződik a Horváth-tető felújítása. Az Avasi kilátó melletti teraszokon már állnak a gyerekjátékok, a lépcsősorok és a skate pálya is elkészült már, sőt az új kandelábereket is beszerezték. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a nyolcszázmillió forintos fejlesztés tavaly ősszel indult el, terület rehabilitációja szerves része a történelmi Avas teljes körű felújításának. A beruházás során parki sétaútrendszert és városi tanösvényhálózatot alakítanak ki a területen, a fő attrakció azonban a múlt század elején kialakított teraszok új funkcióval való megtöltése. 

Kép
Fotók: Juhász Ákos


A több hónapja tartó munkák során három játszóteret alakítottak ki: egyet a 0-4 közötti, egy másikat a 4-12 közötti, míg egy harmadikat a 12-16 éveseknek. A sportot kedvelő fiatalokat pedig street workout-elemek, outdoor gym- és skate-pálya, valamint mászófal és parkourelemek várják majd. Piknikező és napozó területek is kialakítottak, mint ahogyan egy Retro teraszt, és kutyaügyességi pályát, valamint kutyajátszót is.

Miklós Viktor, a polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője elmondta, már csak az utolsó simítások vannak hátra a területen. „A játszó- és a fitnesz eszközök, illetve a kutya aguility pálya néhány eleme még nincs a helyén, ezek telepítésén dolgozik most a kivitelező” – mondta.

Kép


Ha minden jól megy, június 28-án fejezik be a kivitelezés, ekkor tudják átvenni, majd használatba adni a miskolciak számára. Szunyogh László, Miskolc főépítésze lapunknak korábban úgy fogalmazott, a Horváth-tető a beruházásnak köszönhetően újra azt a funkciót töltheti be, amit megálmodtak neki a létrehozásakor, a XIX. század végén, XX: század elején. 

- Most körülbelül egy hasonló beavatkozás történik itt, mint annak idején, és azt gondolom, hogy olyan minőségi tereket tudunk adni az embereknek, ami garantálja majd, hogy a Horváth-tető élettel telik meg - jelentette ki.

Kép


Az Avas fejlesztésének következő lépése az avasi kilátó felújítása lesz majd. A közbeszerzés lebonyolítása után a tervek szerint akár még idén megkezdődhetnek majd a munkálatok. A felújítás után a kilátó is sokkal korszerűbb lesz, hőszigetelést kap, a presszó szinten pedig körben padlótól mennyezetig tartó üvegfalat alakítanak ki, így sokkal látványosabb lesz belőle a kilátás, az épület pedig még elegánsabbá válik.

Kép

Ez is érdekelhet

A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.
Így komposztálnak a miskolci óvodások
MiskolcOktatásKörnyezet
Pályázaton nyertes óvodások mutatták meg kedden délelőtt a városházán, hogyan komposztálnak az intézményükben, milyen közös programjaik vannak, és hogyan találkoznak a komposztálással a mindennapok során.