Ugrás a tartalomra

Megkezdődött a Miskolci Ötletmaraton

Létrehozva
A 48 órás közösségi esemény egészen vasárnap délután négy óráig tart.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Kezdetét vette péntek délután a teljes nevén Miskolci Ötletmaraton – Fesztivál és verseny 48 órában című programsorozat, melyhez hasonlót hazánkban eddig összesen csak kétszer szerveztek. Az esemény megnyitóján Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében a részvételiség fontosságára hívta fel a figyelmet.

- Kicsit olyan érzésem van, mint mikor az anyuka elmegy az iskolába és az ajtónál elköszön a gyerektől, majd délután mikor visszajön érte, a gyerek már egy kicsit más, okosabb, mint reggel. Azért kezdem ezzel a mondókámat, mert az a program, amire partnerként jelentkeztek, egy hosszú folyamat eredményeként tud megvalósulni – kezdte.

Ez a bizonyos folyamat – folytatta az alpolgármester – több mint két és fél évvel ezelőtt indult. „Ekkor néhány civillel közösen gondolkodva arra jutottunk, hogy Miskolcon hihetetlenül sok aktív és tenni akaró ember van, és nagyon fontos lenne az, hogy ők tudják formálni, alakítani azt, hogy milyen városban éljünk a továbbiakban. Ennek kapcsán alakult ki az az elképzelés, hogy létre kell hoznunk egy részvételi koncepciót, aminek a legfontosabb üzenete, hogy mi miskolciak vagyunk azok, akik a városért tehetünk, akik a város életét formáljuk, mi vagyunk az ön-kormányzás. És ebben a részvételiségnek óriási szerepe és jelentősége van” – mondta.

A városvezető szerint azzal, hogy a város közössége elindult ezen az úton egyúttal vállalta azt is, hogy megtanul bízni abban, hogy a közös jó szándék és tenni akarás eredményre vezet. Meg kell emellett tanulni módszereket és eszközöket, melyek a párbeszédben segítenek minket és párbeszédre kell szólítani egymást.

- Végül együtt kell működnünk annak érdekében, hogy a javaslatok, ötletek, gondolatok tényszerűen megvalósulhassanak – tette hozzá.

Molnár Aranka, a Dialóg Egyesület tagja és a Miskolci Ötletmaraton szakmai koordinátora hozzátette, a programot közösen szervezték az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesülettel az Északi Horizont Alapítvány és Miskolc városával. „Mi három-négy hónapja készülünk erre a programra, és öröm látni azt, hogy ilyen sokan jelentkeztek arra, hogy 48 órán közösen dolgozzanak a várost előrevivő ötletek megvalósításáért” – tette hozzá.

Az ötletmaraton menetének első lépéseként az emberek először olyan ötleteket nyújthattak be a szervezők felé április végéig, melyek élhetőbb hellyé tehetik Miskolcot. Ezt követően ténylegesen jelentkezniük kellett az eseményre, ahol vasárnap délutánig rögtönzött csapatok dolgoznak majd ki mentorok segítségével egészen a megvalósíthatóságig.

A fesztiválrésze a dolognak abban merül ki, hogy az ötletmaraton 48 órája egyfelől munka lesz, másrészt a szervezők szeretnék ezt oldott hangulatban, jó közösségben megvalósítani. Ezért a résztvevők számára lesznek koncertek és egyéb kikapcsoló programok is.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.