Ugrás a tartalomra

Kompenzálná a közalkalmazottak bérében a rekordmagas inflációt az LMP

Létrehozva
Az ellenzéki párt szerint a kormánynak kötelessége, hogy a közalkalmazottak bérében a lehető leghamarabb kompenzálja az egyre gyorsuló infláció hatásait.
Kép
Ungár Péter (LMP) frakcióvezető szerint az elmúlt hónapokban, a kampány hevében bejelentett béremelések semmit sem értek, mert azokat már rég elvitte az infláció. | Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében felidézte, hogy a KSH keddi jelentése szerint az éves infláció áprilisban már majdnem tíz százalékos volt, és ilyen magas drágulás utoljára húsz éve volt Magyarországon. Az infláció gazdasági hatása kettős: miközben a megugró adóbevételek miatt a költségvetés mozgásterét növeli, addig az alacsonyabb keresetűeknek szinte elviselhetetlen terhet jelent.

- Ezért az LMP álláspontja szerint a kormány kötelessége, hogy a közalkalmazottak bérében a lehető leghamarabb kompenzálja az egyre gyorsuló infláció hatásait. A közalkalmazottak ugyanis a 12 év Fidesz-kormányzásnak a legnagyobb vesztesei; ők azok, akik a legkevésbé részesültek az elmúlt évek növekedéséből - fogalmaz a frakcióvezető.

Az állami szektorban a bérhelyzet már a mostani válságot megelőzően is tarthatatlan volt meglátásuk szerint, a sok éves tapasztalattal rendelkező, diplomás közalkalmazottak bére jelentősen alacsonyabb volt a piacon dolgozó, betanított munkásokénál.

- Az elmúlt hónapokban, a kampány hevében bejelentett béremelések semmit sem értek, mert azokat már rég elvitte az infláció - teszi hozzá Ungár Péter.

Az LMP álláspontja szerint amennyiben a kormány nem szeretné megtartani „az ország legrosszabb munkáltatója címet”, akkor azonnal kompenzálnia kell az infláció hatását a közalkalmazottaknál, majd azt követően olyan átfogó és kiszámítható béremelési programot kell bejelentenie, mely végre garantálja, hogy az állami és a piaci bérek közötti tarthatatlan szakadék eltűnik.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Retro Kvaterka Miskolctapolcán
Visszatértek a '80-as évek Miskolctapolcára
MiskolcSzabadidő
Ezúttal retro Kvaterka formájában elevenedtek meg a nyolcvanas évek Miskolctapolcán neonfényekkel, kazettás slágerekkel, régi ízekkel, jelmezekkel és hajnalig tartó bulival.
Jehova tanújaként indult az élete, de keresztény lelkész lett belőle
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgyház
„A nagy dolgokban egység, egyebekben szabadság, de mindenben szeretet.” – Ezzel a mondattal foglalta össze Tóth-Simon Károly, a miskolci Golgota Keresztény Gyülekezet lelkipásztora, evangéliumi közösségének hozzáállását a valláshoz. Nagy utat tett meg a Jehova Tanúitól, amíg idáig eljutott.
Ne maradjon ki ebből!
MiskolcKultúra
Július 3-án már bemutatták, most újra előadják. Augusztus 21-én jön az Így vigad a magyar című operettgála a miskolctapolcai Akropolisz Szabadtéri Színpadon. A Barlangfürdő után ezzel lesz teljes élmény a nap.
Képgaléria
Élmény Piknik- Csillagfény a Tavon Tapolca
Csillagfényes Élmény Piknik a miskolctapolcai tavon
MiskolcSzabadidő
Szombaton útjára indult a Csillagfény a Tavon új élménysorozat, amely a miskolctapolcai Csónakázó-tavat egy estére egészen más oldaláról mutatta meg.