Ugrás a tartalomra

Fákat ültetnének a szemétszedések helyszínére

Létrehozva
A Szebb Miskolcért csapata az I. Miskolci Ötletmaratonon különdíjat kapott: a csapat fákat ültethet el. Szerdán a felajánlóval és a város főkertészével egyeztett az önkéntes szemétszedő fiatalok koordinátora a lehetséges helyszínekről és fajtákról. A vágy, hogy a várostisztító akciók területén egy-egy fa emlékeztesse az arra járókat a civilek munkájára.

Az I. Miskolci Ötletmaratonon második helyezést ért el a Szebb Miskolcért csapata. Ők azok a fiatalok, akik önkéntes szemétszedési akciókat szerveznek a városban. A helyezésért járó pénzjutalom mellett különdíjas felajánlást is kaptak: a Dr. Park kertépítő cég vállalta, hogy meghatározott értékben fákat telepít a csapattal közösen, általuk választott helyszínre.

Kép
A Szebb Miskolcért csapata az I. Miskolci Ötletmaratonon; Fotó: Horváth Csongor

Kitétel volt azonban, hogy a megfelelő területet és az oda illő növényt a főkertész szakmai segítségével választják ki. Ennek volt az első egyeztető alkalma szerdán, amely során Kalydy Barnabás, a Szebb Miskolcért koordinátora vázolta, hogy eddig mely helyszíneken szerveztek akciókat, illetve júniusban mikor és hova terveznek még kivonulni az önkéntesek.

Czifrusz Natália városi főkertész elmondta, hogy „igyekeznek minél több civil kezdeményezést felkarolni, hiszen a város mindenkié”. Kifejtette, a kiválasztáskor több szempontot figyelembe kell venni. Egyebek mellett: legyen hely, ahová ültetni lehet a növényzetet, ne fusson ott közmű vagy ne vonatkozzanak a területre egyéb zöldítési tervek.

Kép
A szerdai egyeztetésen helyszíneket és fajokat beszéltek át; Fotó: Juhász Ákos

A szakember azt is hozzáfűzte, hogy egy őszi időpont lenne az ideális, hiszen egy újonnan elültetett növény nagyon vízigényes – szeptembertől tavaszig ezt a természet nagyban megoldja – és gazdaságosabb ilyenkor megvalósítani az akciót.

A felajánlást a Dr. Park tette. Konkoly Andrea tulajdonos elmondta, hogy azért akarta támogatni a fiatalok akcióit, mert egyfelől egy jó kezdeményezést lát bennük, másrészt hátha a mindenkori potenciális szemetelőket emlékezteti majd a fa, hogy itt mások megtisztították a területet.

Ehhez kapcsolódott Kalydy Barnabás ötlete, hogy a nagyjából 10-12 fára elegendő felajánlást nem egy, hanem több helyszínre ültetnék el. Ott a szemétszedő akciók mementójaként állnának, valamilyen figyelemfelkeltő szöveggel.

Több lehetséges helyszín is szóba került a megbeszélés során mind a már megvalósult és a tervezett akciók nyomán is. Elsődlegesen páfrányfenyők ültetéséről beszéltek az érintettek, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a faj könnyebben megmarad az ültetés után.

Kép
Korábban például a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon környékére szerveztek akciót; Fotó: Juhász Ákos

A végső konklúzió az lett, hogy szeptemberben visszatérnek a kérdésre az érintettek, addigra Czifrusz Natália és Konkoly Andrea megvizsgálják az egyeztetett helyszíneket, és hogy az adottságokhoz mely növények illenének a leginkább.

Ez is érdekelhet

Vitézy Dávid: Átfogó fejlesztésekbe kezdünk a Budapest-Miskolc vasútvonalon
Miskolc
A Budapest–Miskolc fővonal Hatvan és Füzesabony közötti szakaszának átfogó korszerűsítése készülhet el 2030-ig - jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amihez az önkormányzat minden szakmai támogatást megad Tóth-Szántai József polgármester bejegyzése szerint.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.