Ugrás a tartalomra

Hol évekig üres telek állt, most gyártócsarnok épül

Létrehozva
Évekig nem történt semmi azon az iparterületen Miskolc északi határában, amit két évvel ezelőtt visszavásárolt a város, majd befektetőt is talált rá - így jutottunk el oda, hogy csütörtökön lerakták az alapkövét az ingatlanfejlesztő Infogroup 32 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokának.

A miskolci Mechatronikai Ipari Park bejáratára gyakorlatilag ki lehetne tenni a "Megtelt!" táblát. Legutóbb a Chervon Autó települt ide, már magasodnak a gyártóüzemük vázszerkezetei, közvetlenül mellette pedig most egy újabb csarnok alapkövét helyezték el.

Az IGPark Miskolc projekt első ütemében egy 19 ezer négyzetméteres gyártó- és logisztikai csarnok épül, a munkát már a jövő héten megkezdik, és a tervek szerint 2023 első negyedévében végeznek vele. Az Infogroup egy globális gyártócég tenderén nyerte el a lehetőséget arra, hogy a csarnokot bérlői igényre szabottan kialakítása. A cég további minimum 13 ezer négyzetmétert biztosít bérbeadásra, a teljes beruházás értéke így összességében meghaladja a 14 milliárd forintot.

Kép

A csarnok alapkövét Veres Pál polgármester, Dukai Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, valamint az Infogroup képviseletében Székely István és Székely Ádám tette le. A cég ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, Kecskemét után érkeztek meg most Miskolcra, és "itt nagyon jó helyen" vagyunk - fogalmazott Székely Ádám.

- A 30 ezer négyzetméteres kapacitásunk mintegy kétharmadába hazánk egyik legnagyobb vállalata költözik majd be, akivel már megkötöttük a bérleti szerződést - tudatta. - Azt látjuk, hogy a régió dinamikusan fejlődik, ezért is választottuk Miskolcot.

Elárulta azt is az ügyvezető igazgató, hogy cégalapító édesapja a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban tanult, így van más kapcsolódás is a borsodi megyeszékhelyhez.

- Ígérjük, jó polgárokként fogjuk szolgálni a város érdekeit - emelte ki, rámutatva például, hogy mivel a környezeti felelősségvállalás fontos számukra, így az ipari beruházásokat kiszolgáló zöld energetikai projektek is napirenden vannak Miskolcon.

Kép

Az összefogást, az összehangolt munkát emelte ki beszédében Veres Pál polgármester a cég, a Miskolc Holding, a városvezetés és a térség országgyűlési képviselője között.

- Nagyon komoly harc eredménye a beruházás - mutatott rá, kiemelve azonban, hogy újabb miskolci munkahelyek jönnek létre.

- Rengeteget tettünk azért, hogy Miskolcot vonzóbbá tegyük a beruházók számára. Az Infogroup választása pedig azt mutatja, hogy nem dolgoztunk hiába - tette hozzá a városvezető, aláhúzva azt is, hogy a cég fejlődéséhez minden segítséget meg fog adni a város, hosszútávú, sikeres együttműködésben bíznak.

Kép

- Fontos, hogy az ipari parkjaink hasznosuljanak, a mostani beruházással gyakorlatilag megtelik a Mechatronikai Ipari Parkunk. Persze az a legfontosabb, hogy megfelelő minőségű munkahelyek jöjjenek létre, mert ezáltal is nő a város megtartó ereje - hangsúlyozta Veres Pál.

Miskolc és térsége sereghajtóból a magyar gazdaság egyik motorjává vált - ezt emelte ki Csöbör Katalin, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője is, aki ezt főként az infrastrukturális beruházásokkal, kiemelten is az autópályaépítéssel magyarázta.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Juhász-Nagy Judit, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója érdeklődésünkre elmondta még, a terület korábban 10 évig üresen állt, 2020-ban vásárolták vissza.

- Beérett a szakmai előkészítő munkánk, a telek gazdára talált, a gyártócég többszáz főnek adhat majd munkát. Nem állunk meg azonban, nagyon sokat egyeztetünk lehetséges befektetőkkel, mert szeretnénk, hogy a még elérhető területek beruházóra találjanak. Nagyon bízunk abban, hogy a közeljövőben újabb bejelentéseket tehetünk - mondta.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.