Ugrás a tartalomra

A töltőoszlopok már várják a város új elektromos buszait

Létrehozva
A Zöld busz projekt keretében nem csak 10 autóbuszt szerez be az MVK, hanem az azok működtetéséhez szükséges töltőinfrastruktúrát is megvették. 
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Elkészültek az Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) telephelyén azok a töltőoszlopok, amikkel a hamarosan Miskolcra érkező 10 elektromos autóbuszt működtetik majd. Egy elektromos buszt körülbelül 3-4 órán keresztül kell tölteni, hogy menetkész legyen. A töltők a napokban a tervek szerint már teljes egészében üzemkészek lesznek.

-  Tíz darab töltőfejet, illetve szatelitet építettünk ki, illetve egy elektromos fejlesztést végre kellett is végrehajtani, ami trafótól kezdve olyan elemeket is tartalmazott, ami biztosítja majd a megnövekedett energiafelhasználásunkat. Ezek most már olyan kilencvenöt százalékos készültségben vannak, az MVK telepén, a napokban valószínűleg az MVM is ráköti őket a hálózatra – mondta Lukács Zsolt, a vállalat autóbuszközlekedési igazgatója.

Kép


Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a közlekedési vállalat 2021-ben a Zöld busz projekt keretében nyert támogatást a környezetbarát buszok beszerzésére és a hozzájuk tartozó töltőállomás kiépítésére. Az első jármű Kínában már elkészült, a további kilencet teljes egészében Komáromban gyártják. A tervek szerint ősszel már mindegyik forgalomba állhat. 

Ez is érdekelhet

Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.