Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A MÁV Igazgatóság

Létrehozva
Kép

Az épület helyén a tapolcai apátság serfőző műhelye és a Bárányka nevű fogadó állt. A helyükre 1892-ben építették fel a görögkatolikus püspökség neobarokk székházát Blau Gyula (1855–1917) miskolci építész tervei alapján. A MÁV Igazgatóság csak később került ide. Miskolc szerette volna visszakapni a vasúti regionális üzletvezetőséget, amit 1886-ban elvesztett, és végül Baross Gábor közlekedési miniszter az ugyanezért küzdő másik két várossal (Kassa, Debrecen) szemben Miskolcot választotta.

Kép

A város és a püspök közötti megállapodás eredményeként kapott helyet a püspöki székházban a vasúti üzletvezetőség négy osztálya. A MÁV Igazgatóság máig lakja az épületet, a püspöki székház pedig 1930 körül költözött végleg el. Az épület sarkán, a felső részen előbb a görögkatolikus püspöki, később a magyar címer volt látható, ma pedig a MÁV emblémája. Az épület homlokzatát legutóbb 2017–18-ban újították fel.

(Tajthy Ákos szövege, Sáfrány Gy. József képeslapja, Juhász Ákos fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Enyedi Lili két aranyérmet nyert
MiskolcSport
Nyíregyházán rendezték az U20-as és az U18-as atléták fedettpályás országos bajnokságát.
Bármikor újrakezdheti
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Olyan miskolciakat mutat be Jacsó Pál sorozata, akik egy új helyen, akár másik országban kezdték újra életüket. De Miskolc ad otthont olyan lélekerős embereknek is, akiket az élet tépázott meg.
Jól jön a 13. és 14. havi nyugdíj az érintetteknek
MiskolcGazdaság
Mindenki örül a plusz pénznek és van hová tennie. Ez derült ki stábunk körképéből.
A Vasgyár, az Avas és Hejőcsaba is érintett egy közösségfejlesztő projektben
Miskolc
Elindult az „Együtt a helyi közösségekért!” című projekt megvalósítása Miskolcon.