Ugrás a tartalomra

Egészségünket védik, most elismerték a munkájukat

Létrehozva
Húszan vettek át elismerést a védőnők napja alkalmából, hétfőn a városházán. Az ünnepségen az önkormányzat és a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet azoknak a munkáját jutalmazta, akik 10, 15, 20, 25, 30 és 40 éve vannak a pályán.

Vastaps, majd virág és oklevél köszöntötte a 40 éves pályafutással a háta mögött nyugdíjba vonult Kozma Máriát. A védőnő 1982-ben szerezte meg diplomáját Szegeden, majd Megyaszóra került, itt kezdte a pályáját. 1984-től dolgozott Miskolcon, az Avason területi védőnő volt nyugdíjba vonulásáig. A méltatásában elhangzott, hogy aktívan, kiemelkedő szorgalommal és precizitással végezte munkáját. Széleskörű ismeretei, felkészültsége, naprakész szakmai tudása 40 éven át segítette őt a mindennapi teendőkben. Oktató védőnőként az utánpótlás nevelésében is részt vett.

- Ez egy igazán különleges hivatás - mondta el érdeklődésünkre. - Nagyon sok minden történt velem a 40 év alatt, nem végeztem számításokat, de évente körülbelül 20-25 gyermek születésénél örülhettem együtt a családdal. Teljes élet volt számomra, ami feltöltött, remek munkatársakat köszönhetek a hivatásomnak, és Miskolcot, ahol életem legnagyobb részét töltöttem.

Kép

Magyarországon Stefánia belga hercegnő védnökségével alakult meg 1915. június 13-án az Országos Stefánia Szövetség, és a kezdeményezés része volt a Védőnői Szolgálat megalakulása. Ez a hivatás több mint 100 éves múltra tekint vissza, a szolgálat legfőbb célja az anya-, a csecsemő- és a gyermekvédelem.

2008 óta hagyomány, hogy ezen a napon a szakmát és az abban dolgozó egészségügyi szakembereket, a védőnőket ünnepeljük, Miskolc városa először 2021-ben köszönte meg külön ünnepen ezt a szolgálatot. Idén óvodások zenés-táncos mulatsága mellett musical-dallamok is felcsendültek, és tartottak szakmai előadásokat is egyebek mellett a pandémia alatti iskolavédőnői tapasztalatokról és a lyukóvölgyi munkáról. A szervező Miskolci Egészségfejlesztési Intézetnél jelenleg 76 védőnő dolgozik, 54-en területen, 22-en iskolában. Igazgatójuk, Balog Ildikó azt mondta köszöntőjében, hogy az évek során sokat változtak a feladataik, sok kihívás elé állította őket az élet, de nagyon büszke a kollégáira, hogy fel tudtak állni, főleg a járvány idején.

Kép

- Sok lehetőség nincs, hogy elismerjük a munkájukat, ezért örültünk a megkeresésnek a város részéről, hogy együtt ünnepelhessünk és köszönthessünk - tette hozzá.

A jelenlegi városvezetés idén második alkalommal köszönte meg a legelhivatottabb dolgozók munkáját. Varga Andrea alpolgármester köszöntőjében a védőnők prevencióban betöltött fontos szerepét hangsúlyozta.

Kép

- Rendkívül sokat tesznek az egészségünk megőrzése érdekében. Márpedig a világjárvány pontosan megmutatta, mennyire fontos a prevenció. A hivatásuk olyannyira fontos, hogy Miskolcnak külön is köszönetet kell mondania nekik - húzta alá.

Az ünnepségen 20 védőnő vett át 10, 15, 20, 25, 30 és 40 éves munkáját elismerő oklevelet és virágot. Az elismeréseket Ignácz Dávid jegyző és Balog Ildikó igazgató adta át.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

10 éves jubileumi diplomát vehetett át:

Tóth-Jobbágy Márta
Gömöriné Tóviz Zsuzsanna

15 éves jubileumi diplomát vehetett át:

Babus Valéria
Kiss Edina
Olajosné Magyar Bernadett
Seresné Kovács Andrea

20 éves jubileumi diplomát vehetett át:

Demkóné Horváth Anikó
Maczó-Schmidt Ágnes
Sipos-Gergely Gabriella
Ujjné Haluska Csilla
Tóthné Szabó Erika
Virág Ildikó

25 éves jubileumi diplomát vehetett át:

Fekete Zoltánné
Hutkai Brigitta
Opláznik Krisztina
Virágné Orliczki Erika

30 éves jubileumi diplomát vehetett át:

Barnáné Szamos Ildikó
Suga Krisztina
Villás Zsoltné

40 éves jubileumi diplomát vehetett át:

Kozma Mária.

Ez is érdekelhet

A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.
Képgaléria
Orbán Viktor Miskolcon
Orbán Viktor miniszterelnök: ma már nincs magyar ipar, magyar gazdaság Miskolc nélkül
MiskolcBelföldGazdaság
1990-ben Miskolc nagy bajban volt, és nagy kérdés előtt állt: sikerül-e egy modern ipari várost alakítani a borsodi megyeszékhelyből. Ma azonban már nincs magyar ipar, magyar gazdaság Miskolc nélkül, a város visszanyerte a régi rangját, Miskolc az ország egyik legfontosabb ipari központja – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a borsodi vármegyeszékhelyen.
Képgaléria
Orbán Viktor Miskolcon
Orbán Viktor Miskolcon: megtelt a Szent István tér
Miskolc
Országjárásra indult Orbán Viktor, melynek következő állomása Miskolc volt. A miniszterelnök március 21-én, szombaton 16 órakor mondott beszédet a Szent István téren, előtte Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere, Hollósy András alpolgármester, miniszteri biztos, országgyűlési képviselőjelölt, Csöbör Katalin országgyűlési képviselőjelölt és Lázár János miniszter is felszólalt.