Ugrás a tartalomra

Huszonkilenc lakás talál gazdára

Létrehozva
Ismét lehetett önkormányzati lakásokra pályázni, a benyújtott dokumentumok feldolgozása van folyamatban - tájékoztatott a polgármesteri hivatal.

Az E-lakáspályázaton meghirdetett 29 lakásra 230 pályázótól összesen 515 pályázat érkezett be. A jelentkezők egyszerre három lakásra nyújthattak be igényt – írják a közleményben.

A fiatalok pályázatán meghirdetett tizenhat lakásra nyolcvan pályázótól összesen 200, a költségelvű pályázaton meghirdetett tíz lakásra százharmincöt pályázótól 290, míg a nyugdíjasoknak meghirdetett három lakásra tizenöt pályázótól összesen 25 pályázat érkezett a Miskolc Holding Ingatlangazdálkodási Igazgatóságához.

A dokumentumok feldolgozása és a döntés előkészítése jelenleg folyamatban van, az eredmény megállapítására a pályázatok lezárását követő hatvan napon belül – július 13-ig – kerül sor. 

Az eredményéről minden pályázó azon az e-mail címen kap értesítést, amelyen keresztül a pályázatát benyújtotta. A kiválasztott lakások személyes megtekintésére a szerződéskötést megelőzően lesz lehetősége a nyertes pályázóknak.
 

Ez is érdekelhet

Misley Emese
A piros tejeskanna – Misley Emesére emlékezünk
MiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-Zemplén
A hatvankilenc évvel ezelőtt történt forradalom és szabadságharc legfiatalabb miskolci áldozatára, Misley Emesére emlékezik heti írásában Nagy Attila helytörténész, a Mit Miskolc Adhatott Blog szerzője.
Akkor és most: Petőfi utcai részlet
Miskolc
Régi képeslapunk és fotóriporterünk által készített új felvételünk ezúttal a Petőfi utcát ábrázolja.
A duó ezzel az autóval indul majd. Fotó: magánarchívum
Kilencezer kilométert hajtanak: miskolciak a Bamako Rallyn
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Újabb érdekességekkel jelentkezett a miskolci Halmi István, aki társával vág majd neki a Budapest–Bamako Rallynak.
Jótékonysági koncert. Fotó: Osztie Tibor
Egymillió forint gyűlt össze a Miskolci Babaház javára
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Jótékonysági koncertet rendeztek szombat este a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A Miskolci Babaház javára gyűjtöttek.