Ugrás a tartalomra

Kicserélik az elöregedett távhővezetéket a Rácz Ádám utca mentén

Létrehozva
Biztonságos, környezetbarát és energiahatékony lesz a hőszolgáltatás a Rácz Ádám utca mentén, miután befejeződik a vezetékkorszerűsítés. A május 18-án kezdődött, két ütemben megvalósuló beruházás július közepén fejeződik be.

A MIHŐ Kft. Miskolc városban található távhővezetékeinek jelentős része elöregedett, átlagosan negyven évesek. A társaság a lehetőségekhez mérten igyekszik ezeket cserélni. A rekonstrukció ezúttal a Rácz Ádám utcát érinti, ahol az utóbbi időben egyre több volt a meghibásodás és a javítás.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

A beruházás több mint 300 méter hosszú szakaszt érint és eredményeként üzembiztosabb lesz a szolgáltatás. Mint Bernáthné Barczi Judit, a cég koordinációs és kommunikációs főmunkatársa elmondta, két ütemben valósítják meg a vezetékcserét, hogy a környéken élőket minél kevésbé zavarja a munka.

„A második fázis során esedékes élőre kötést szándékosan a nyári nagy leállásra időzítettük, hogy az üzemszünet minél kevesebb ideig tartson” – tudtuk meg tőle, illetve azt is hozzátette, hogy várhatóan június 28-án indul ez az időszak és előreláthatólag július 1. éjfélig tart.

Kép

Végezetül azt is megjegyezte Bernáthné Barczi Judit, hogy a MIHŐ Kft. igyekszik az elöregedett hálózat minél több elemét cserélni. Jelenleg a Rácz Ádám utca mellett a Hegyalja utca környékén is folyamatban van egy beruházás.

„A műszaki terület minden évben kiértékeli, hogy melyek a legelöregedettebb, legkritikusabb vezetékszakaszok. Ezeknek megfelelően évente körülbelül 500 méternyi vezetéket szoktunk lecserélni” – zárta a tervekkel a koordinációs és kommunikációs főmunkatárs.

Ez is érdekelhet

Ideiglenesen áthelyezik a hejőcsabai gyógyszertár megállóhelyét
Miskolc
Április 28-án, kedden útfelújítási munkálatok miatt a Hejőcsabai gyógyszertár megállóhely ideiglenesen áthelyezésre került mintegy 100 méterrel a belváros irányába (a bababolt elé).
Változik a Bagolyvár váróterem nyitvatartása Felső-Majláthon
Miskolc
Április 27-től, hétfőtől a Felső-Majláth végállomáson található Bagolyvár váróterem rövidebb nyitvatartással üzemel.
„Élem az életem” – 90 éves Irénke néni története
Miskolc
Családi körben, finom ebéddel ünnepelte kilencvenedik születésnapját Molnár Béla Jánosné, Irénke néni. Számára a legfontosabb a család és a szeretet.
Súlyosbította a törvényszék a rabló büntetését
MiskolcBűnügy
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa súlyosbította annak a vádlottnak a büntetését, aki 2024 augusztusában egy éjszaka alatt többször is rabolt Miskolcon.