Ugrás a tartalomra

Városnézés orgonamuzsikával

Létrehozva
Az Orgonák Éjszakájához kapcsolódóan szombaton, az aktuális belvárosi tematikus séta során a hangszerek királynője lesz a központban.
Kép

Különleges városnézéssel bővül most szombaton a Tourinform Miskolc által szervezett belvárosi tematikus séták sora - írja közleményében a MIDMAR Nonprofit Kft. Az Orgonák Éjszakájához kapcsolódóan - a Filharmónia Magyarországgal közös szervezésben – augusztus 6-án olyan sétán vehetnek részt az érdeklődők, amelyen nemcsak szó lesz a hangszerek királynőjéről, hanem két helyszínen meg is hallgathatják azt; az Avasi református templomban és a Kakastemplomban Herczeg Zoltán orgonaművész be is mutatja és meg is szólaltatja ezt a csodálatos hangszert.

Kép

A rendhagyó időpontra meghirdetett városnézés kapcsolódik ahhoz az országos rendezvénysorozathoz, melynek célja ennek a különleges hangszernek a megismertetése a szélesebb közönséggel. A másfél órásra tervezett sétaprogram a Kakastemplomban zárul, ahol 18 órától orgonakoncertet hallhatnak a résztvevők. Augusztusban további OrgonaPont hangversenyekre is sor kerül Miskolcon.

A szombati városnézésre előzetes regisztráció nem szükséges. Egyéni vendégeket várnak, indulás 16:30-kor az Erzsébet térről. Jegyvásárlás indulás előtt a helyszínen.

Ez is érdekelhet

A játszva tanulás új színtere – fejlesztő játszóteret adtak át a GYEK-ben
MiskolcEgészség
A Csodalámpa Alapítvány támogatásával valósult meg a több mint tíz millió forintos játszótér-beruházás a GYEK-ben.
Csöbör Katalin: Ukrajna uniós csatlakozása veszélyezteti a magyar vidéket
MiskolcBelföldVilágGazdaság
Már csak pár napunk maradt arra, hogy véleményt nyilvánítsunk: támogatjuk-e Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozását.
Hamarosan újra élettel telik meg a Rockwell és az egyetemi menza
MiskolcOktatás
Az épületről a napokban közzétett fotók szerint már a belső terek is a készhez közeli állapotban vannak, a következő hónapban már a szükséges engedélyek beszerzésén dolgozik majd a campus.
Közlekedési információk szerda reggel
Miskolc
Ma is dolgoznak a Városgazda munkatársai Miskolc útjain.