Ugrás a tartalomra

Több generációnyi diák tiszteli a 90 éves Mann Viktort (videóval)

Létrehozva
Egész életében tanárként dolgozott Viktor bácsi, és felesége, Rózsika néni is ezt a pályát választotta. Saját gyermekük nem született, de a diákokon keresztül mégis számtalan miskolci fiatal életét formálták. Családja és a Polgármesteri Hivatal munkatársai 90. születésnapja alkalmából otthonában köszöntötték Mann Viktort.

Viktor bácsi a Tiszafüredhez tartozó Tiszaörvényesen született, német ajkú családban, akik még Bécsből érkeztek Magyarországra. Négy testvér egyike volt, innen a népes család is, akik csütörtökön köszöntötték. Hozzájuk csatlakozott Bazin Levente képviselő és Szomorné Takács Tünde, a Lakosságszolgálati Főosztály csoportvezetője, hogy tolmácsolják az önkormányzat jó kívánságait.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Mann Viktor nagy mesélő lévén örömmel osztott meg részleteket az életével kapcsolatban a vendégeknek. Kiderült, hogy a Debreceni Egyetemen tanult matematika-fizika szakos tanárnak, és ő maga választotta, hogy Miskolcra kerüljön oktatónak.

Az élet úgy hozta, későbbi feleségét is itt ismerte meg. Rózsika néni ugyancsak tanár lett, ő magyar-történelem szakos. Mint Viktor bácsi kifejtette, még az Állami Vámos Ilonka Leánygimnáziumban kezdett el tanítani, „a forradalom előtti napon”. Visszaemlékezett, hogy nagyon igyekeztek a gyerekeket távol tartani a harcoktól.

Később a „Vámosból” Zrínyi Ilona Gimnázium lett, Viktor bácsi pedig teljes tanári karrierjét itt töltötte, műszaki rajzolásra és ábrázoló geometriára tanítva a fiatalokat. Viccelődve meg is jegyezte, hogy egy olyan tudományt tanított, ami térlátást igényel, ő pedig világ életében egyik szemére látássérült volt koraszülöttsége miatt.

Kép

A diákok pedig szerették Mann Viktort. Azt már a család mesélte büszkén, hogy pár évvel ezelőttig rendszeresen jöttek osztálytalálkozók alkalmával az egykori nebulók és vitték magukkal mind Viktor bácsit, mind Rózsika nénit, hogy találkozhassanak a növendékekkel. Mások pedig látni szokták mentorukat.

Mára megromlott a tanár úr egészségi állapota, és ugyan gondolatai épek – némi elkalandozással –, sajnos Parkinson-kór gyötri, fekvőbeteg, így nem tud már útra kelni. Kettesben élnek feleségével, de a család segít nekik a mindennapokban.

Régen nagyon szerette a keresztrejtvényeket, ezeket ma már hanyagolja. Azonban naphosszat hallgatja a Dankó rádiót – ilyenkor néha dalra is fakad.

Kép

Mann Viktorral életéről részletes interjút készített a Zrínyi Ilona Gimnázium 2016-ban, amely itt tekinthető meg:

Ez is érdekelhet

Közlekedési információk szerda reggel
Miskolc
Ma is dolgoznak a Városgazda munkatársai Miskolc útjain.
Folytatódik az esőmentes, aszályos időszak
MiskolcEgészség
Az előrejelzésekben nyoma sincs annak, hogy kiterjedt csapadékrendszer érje el hazánkat, ezért a – már egyébként is – súlyos aszályhelyzet június maradék napjaiban tovább fog romlani.
Itt a második lépcső: nyári menetrendjét is javítja az MVK
Miskolc
Június 21-étől több a villamos és több buszjárat is gyakrabban jár, de új viszonylat is indul 20B jelzéssel.
Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.