Ugrás a tartalomra

Leállnak két napra, az ünnepkor a független benzinkutak

Létrehozva
Közleményt adott ki péntek délután a Független Benzinkutak Szövetsége.

A közleményt szerkesztőségünk is megkapta, ebben azt jelentették be, hogy a szövetségükhöz tartozó és azt támogató benzinkutak "a kialakult ellátási hiányok, bizonytalanságok és a ki nem fizetett anyagi támogatások miatt augusztus 19-én és 20-án az üzemanyagkiszolgálást szüneteltetni kényszerülnek - fogalmazott Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége elnöke.

Az FBSZ pénteken tartott online közgyűlést, és a tagság 100 százaléka támogatta az akciót, azaz a kutak kétnapos leállását, élve a jogszabályban rögzített 48 órás leállási lehetőséggel.

- Ezáltal fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy sok ezer magyar család megélhetése ellehetetlenül önhibáján kívül 2021 novembere óta - mutattak rá.

A MOL 50 százalékra csökkentette a kiszolgálási volument a szövetség kutjai részére, emiatt nem tudják megfelelő módon és akaratuk szerint kiszolgálni a vevőket. Ezenkívül a jogszabályban rögzített állami támogatást idén júliusban még nem kapták meg, illetve nincs információ arról, hogy az augusztusi kifizetés mikor várható.

Az FBSZ-hez 400 cég csatlakozott, ami 500-600 kutat jelent. Az akcióhoz való csatlakozás önkéntes alapú.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Borklub chardonnay kóstoló. Fotó: Osztie Tibor
Miskolci Borklub chardonnay borkóstoló: óvilág és újvilág
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Miskolci Borklub idei második rendezvényén, pénteken este chardonnay-k voltak az asztalon.
Csaknem háromszázan versenyeznek az egyetemi körcsarnokban. Fotó: KT
Shito magyar bajnokság Miskolcon: Összetartoznak és erősek
MiskolcSport
Egymást érik Miskolcon a rangos karate versenyek: szombaton az egyetemi körcsarnok a soros.
szavazóköri dobozok választás 2026 MZSP
Választás 2026: Átadták a szavazóköri dobozokat Miskolcon
Miskolc
Szombaton 8 és 12 óra között átadták a szavazóköri dobozokat a szavazatszedő bizottságok elnökei számára a miskolci városházán, a közgyűlési teremben.
hanglemez börze miskolc Fotó: Vidéki Hanglemez Börzék/Bódiné Henrietta
Zenei kincsek a miskolci hanglemez börzén
MiskolcSzabadidő
Bakelitek, CD-k és kazetták között válogathattak a zenekedvelők szombaton a miskolci hanglemez börzén, amelynek a Tudomány és Technika Háza adott otthont.