Ugrás a tartalomra

Bárki kipróbálhatja az MVK új elektromos autóbuszait (videóval)

Létrehozva
Miskolc 10 darab új elektromos autóbusza, augusztus 20-án 16:30-kor felvonul a Szent István térre, ahol Veres Pál, Miskolc polgármestere köszönti a jelenlévőket. Ezt követően díjmentesen próbálhatják ki az érdeklődők az augusztus végén forgalomba álló járműveket.

A buszok 16:45 és 19:15 között, öt percenként indulnak az Erzsébet téri autóbuszmegállóhelyről és egy kis kör megtétele után ugyanide vissza is hozzák az utasokat.

Preview Image
Képgalériánk az új elektromos buszok átadóünnepségéről; Fotók: Horváth Csongor

Az elektromos BYD járművekben 35 ülés található, teljes befogadóképességük 82 fő. Valamennyi autóbusz klimatizált, egységes külső és belső vizuális, valamint belső hangos utastájékoztató berendezéssel, ajtónként 1-1 kamerás utasszámláló eszközzel, tolatókamerával és biztonsági kamerarendszerrel van ellátva.

Az MVK többi autóbuszától eltérően, az új elektromos járművekben számos USB port található, melyek az oldalfali burkolaton, illetve a kapaszkodókon helyezkednek el. Az új elektromos buszok olyan vonalakon fognak közlekedni, ahol eddig a szóló autóbuszok teljesítettek szolgálatot.

Ez is érdekelhet

Harmadik egymilliós mérföldkövéhez érkezett a „Ne dobd el – ajánld fel!” kampány
MiskolcOktatásSzabadidő
Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a Miskolci Egyetem „Ne dobd el – ajánld fel!” elnevezésű fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kampánya. Az egyetemi közösség által összegyűjtött visszaváltható palackok után befolyt összegből ezúttal egymillió forintos adományt vehetett át a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola Alapítvány.
Szinvavölgyi Néptáncműhely
Miskolci néptáncosok a legjobbak között
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A hétvégén Szarvason rendezték meg a XVII. Országos Gyermek Szólótáncverseny döntőjét, ahol miskolci sikereknek is örülhettünk.
Visszarepülnek a múltba
MiskolcKultúraSzabadidő
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Újabb helytörténeti érdekességek Miskolcról
Miskolc
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történetéből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.