Ön egy világválság kellős közepén került 2009-ben a kormányba, amelyet akkor még megtetézett egy hazai politikai válság. Napjaink helyzete mennyire hasonlít az akkori időkre?
Hasonlóságok és különbözőségek is megtalálhatók a két helyzet között. Az alapvető azonosság, hogy mindkettőre jellemző a globalitás, és a végeredmény is ugyanaz: a hétköznapi emberek fizetik meg ennek az árát. Azonosság az is, hogy ugyan a probléma globális, de az már nemzeti szint, hogy egy ország hogyan tud reagálni, melyik országot, milyen pénzügyi- gazdasági állapotban találja el a válság. Ha a globális szemléletet tekintem, az alapelv a válságkezelésben mindkét esetben az volt: valamilyen szinten, de tartsuk meg az alapvető jólétet, a szociális hálót, a munkahelyeket őrizzük meg, kerüljük el a századelő nagy világválságának a rémét, a tömegek teljes elszegényedését, az éhínséget, a kilátástalanságot. Ha kicsit leegyszerűsítem: 2009 alapvetően egy pénzügyi bizalmi válság volt, amikor a bankokat – habár az adófizetők pénzéből, de - konszolidálták a kormányok, védték a befektetőket. Ezt követően megnyugodott a piac és el tudott újra indulni felfelé a globális gazdaság. Magyarországot akkor is – politikailag és gazdaságilag – rossz helyzetben találta a válság, amit akkor kormányközelből éltem meg egy szakértői kormány tagjaként. A mai helyzetet súlyosabbnak érzem, kedvezőtlenebbnek értékelem. Indult a globális Covid-válsággal, amire a nemzeti kormányok többsége egyértelműen úgy reagált, hogy egyéni és csoportos támogatásokat nyújtottak a fogyasztás életben tartása végett, s elkezdték a piacra önteni a pénzt. A cél az volt, hogy a kényszerű lezárások miatt ne essen túlságosan az addigi jólét, fenn akarták azt tartani. Másik oldalon a globalizált gazdaság szerkezete megborult, megszakadtak az addigi ellátási láncok. Újra kellett fércelni a gazdaság kötőszövetét. 2021 második felében megindult az élet, a piacba pumpált pénzzel meglódult a fogyasztás, ami globális szintű inflációt generált. Érdemes itt figyelmet szentelni az energiahordozókra, hiszen Európának ez kiemelkedő problémája. Ez nem a háborús helyzet miatt alakult ki - ahogy a kormányzat sulykolja - az csak rátett egy lapáttal. Az energiaszektor nehezen mozduló iparág. Ha nincs kereslet (ld. Covid), nincs fejlesztés, nincs beruházás, s egy idő után ez az ellátás rovására megy. Ezt árazza most be a tőzsde. Ez jelenik meg az árakban, s ennek isszuk most a levét, amit Európában megtetéz még a háború.
Európa nehéz télnek néz elébe. Az Európai Unió szolidaritási alapokkal, a gáztározók erőltetett feltöltésével, a nemzeti kormányok különféle megtakarítási intézkedésekkel készülnek a szezonra, itthon pedig azt halljuk: csak az orosz gáz a megoldás.
Az tény, Magyarország gázellátása jelenleg nagyrészt orosz kitettségű. Ez nyilván nemcsak gazdasági, hanem láthatóan politikai döntés is volt a kormányzat részéről. Minden ország felelősen dönt az energiamixéről: milyen a kőolaj, gáz, alternatív, atomenergia összetétele. Más ez Ausztriában, Dániában, Németországban. De azzal riogatni az embereket, hogy nem lesz gáz a télen itthon, ha nem ad az orosz fél, az felelőtlenség. Hazánknak 5 fő csatlakozási pontja van gázellátás terén: Románia, Ukrajna, Szerbia, Szlovákia s Ausztrián keresztül a nyugati források (Hollandia, Norvégia, LNG-terminálok) irányába. Tehát a lehetőség adott, hogy más módon is hozzájussunk földgázhoz.
Miben emlékezteti a hazai válság a kétezres évek helyzetére?
A teljes azonosság az a 2006-2009-es évek és a 2022-es állapot között, hogy nemcsak külső tényezők okozzák ezt a válságot. A 2006-os választás után kiderült, olyan állapotú a hazai költségvetés, ami azonnali beavatkozást igényel. Jelenleg ismét eljutottunk ebbe az állapotba. Mi az oka ennek? Hogy egy egyszerű hasonlattal éljek, olyan ez, mint a Tücsök és a hangya meséje. A tücsök hegedül egész nyáron és nem tartalékol, a hangya meg túléli a telet. A magyar kormány tücsök módjára élt az elmúlt 12 évben, költekezett, gerjesztette a gazdasági növekedést, anélkül, hogy a termelékenység/hatékonyság javítását, a strukturális változások segítését támogatta volna. Sőt, idén tavasszal tücsökebb volt a tücsöknél, hiszen 1500 milliárd forintot meghaladó összeget juttatott a választóknak – ingyen, amivel nagyban hozzájárult az infláció további gerjesztéséhez. Ehhez társult a remény, hogy majd jön az EU pénze, de az ma nincs, mert a rendszer működtetése nem összeegyeztethető az EU értékrendszerével. Tény, Európa is nehéz helyzetben van, de ott azért vannak tartalékok a gazdasági szereplők támogatására, a viszonylagos jólét fenntartásra, habár a következő évek ott is lemondásokkal járnak majd. A magyar kormánynak jelen pillanatban – újabb adósság növelése nélkül - nincs miből megvédeni az embereket az elszegényedéstől – s ezért nem is teszi ezt. A kapkodva elindított kényszerintézkedéseknek beláthatatlan következményei lesznek: infláció, elszegényedés, munkanélküliség, a szolgáltatói kintlévőségek egekbe szökése, bedőlt hitelek.
Hogyan hat ez majd Miskolcra?
Az átgondolatlan gazdaságpolitika azonnal eléri, már el is érte az önkormányzatokat, a vállalkozásokat, az emberek hétköznapi életét, lásd például élelmiszer- és rezsiárak. Augusztus elsejétől az önkormányzatok és intézményeik, gazdasági társaságaik is piaci alapú rezsiszámlával néznek szembe, ami többszöröse annak, ami a kormányzópárt ígéretei mellett elkészült 2022-es pénzügyi tervekben foglaltatott. Ha szemléltetni szeretném ezt a problémát, azt mondom: már nem az lesz a kérdés, hogy milyen telítettségűek a buszok, hanem az, hogy el tudnak-e indulni, van-e, aki megfizesse az üzemeltetés megugrott költségszámláit.
Nagy tapasztalattal rendelkezik a válságkezelésben kormányzati stratégiai és multinacionálisvállalat-vezetői szinten is. Mi az, amivel segíteni tudja Miskolcot és a Miskolc Holdingot ebben a napról napra változó gazdasági környezetben?
A Miskolc Holding Zrt. IT elnökeként számos szakmai tanulságot fogalmaztam meg magamnak. Először is köszönettel tartozom Miskolcnak azért, hogy bizalmat kaptam ehhez a feladathoz. Részem lehetett abban, hogy a stratégiai irányok mellett az operatív feladatok mögé is lássak a személyes kapcsolatokon, találkozókon keresztül. A Miskolc Holding Zrt. mögöttünk álló egy éve kettős célról szólt: a hatékony, racionális működtetés mellett olyan fejlesztések beindítása, ami a Covid utáni évek miskolci gazdaságának fellendülését biztosítja. Ezt a feladatot részben teljesítettük. Hatalmas terhe volt Miskolcnak a svájci frank fejlesztési kötvény lejárati kifizetése, amit az önkormányzat és Holding munkatársainak erőfeszítésével korrektül megoldottuk. Most azonban a hazai armageddon-szerű gazdasági környezet a háttérben a háborúval, más irányokat ír elő számunkra. Minden erőnkkel és erőforrásunkkal a működtetésre kell koncentrálnunk.
Azt gondolom, a következő időszakot csak akkor élheti túl Miskolc, ha a Holding, a tagvállalatai, az önkormányzat és intézményei és a polgármesteri hivatal s minden, bármilyen politikai orientációt is magának valló, miskolci lakos egységben gondolkodik, s a helyi ügyek elkötelezett híveként tesz a városért. A 2009-es válságkezelő kormány tagjaként azt tanultam meg: tabu nincs, minden eladdig érinthetetlennek vélt döntést revideálni kell és lehet ahhoz, hogy megtaláljuk azokat a megoldásokat, amelyek az életben maradáshoz elengedhetetlenek.
Ön szerint elképzelhető egy olyan forgatókönyv, hogy egy gyors EU-megállapodással enyhülhet ez a helyzet?
Elsősorban gazdasági szakember vagyok, választópolgárként politizálok csupán. De azt szokták mondani, a politikában megtörténhet bármi és az ellenkezője is. Úgy gondolom, még ha születne is döntés a következő hónapokban, az államkassza ma akkor is üres. A következmények azt mutatják, rosszak voltak a kormányzat eddigi döntései, és a jelen intézkedései sem azt vetítik előre, hogy a kormány segíteni akarná – általában - az önkormányzatiságot s ezen keresztül az embereket. Mert ha az önkormányzatok és intézményeik bajban vannak, az azonnal az emberek életében jelentkezik. Az önkormányzatok gazdálkodása kötött, a bevételi képességük korlátozott, és ha a kiadási oldalon például ötszörösére emelkednek egyik napról a másikra az igénybe vett szolgáltatások díjai, azt nem tudja miből pótolni. A kormányzat, ha akarná, tudna megoldást kínálni az ország minden önkormányzatát egyaránt érintő – sokszor a kormány által is generált - problémákra, de a jelen állapot azt mutatja, a miskolcihoz hasonló önkormányzatoknak, Münchausen báróként, saját magukat kell tudni életben tartani, s idővel a jövőt építeni.
