Ugrás a tartalomra

Régi, gazdátlan helyett új, szabványos kondipark az Avason

Létrehozva
Az Avas II. ütemében található Máltai Játszótér és a műfüves futballpálya mellett helyezkedik el egy gazos, elhanyagolt kültéri fitneszpark. Most ezt lecserélik: a régit elbontják, mellé pedig egy új, európai szabványoknak megfelelő és karbantartott kondipark kerül.

A környék a játszótérrel és a műfüves pályával jó lehetőségeket kínál a kikapcsolódáshoz, azonban az itt található kondipark – bár a célja jó – kilóg a sorból. Egy gazzal benőtt, szemmel láthatóan elhanyagolt egységről van szó, aminek az eszközei is már kezdik megadni magukat.

Kép
Szarka Dénes önkormányzati képviselő. | Fotók: Juhász Ákos

A terület önkormányzati képviselője, Szarka Dénes régóta szerette volna meggyógyítani ezt a tájsebet. Kapóra jött a pályázati lehetőség, amely kifejezetten kültéri fitneszparkok létesítését segíti.

„Tulajdonképpen 2019 óta kerestem a lehetőséget, hogy felújítsuk vagy rendbe tegyük a régi kondiparkot” – kezdte a képviselő, majd hozzátette, hogy évekkel ezelőtt valaki telepítette az eszközöket, de azóta gazdátlanul állnak ott, ráadásul a kötelező szabványoknak sem felelnek meg.

Most közvetlenül mellé épül az új park, hat eszközzel, amelyek mind az európai uniós előírásokat követik, ráadásul a karbantartásuk is biztosított. Szarka Dénes arra is kitért, hogy az elhanyagolt régi részt a Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai elbontják.

A munkaterületet már átadták, a kivitelezés is megkezdődött, a munka pedig hamarosan véget ér, ami után bárki igénybe veheti a felnőtt játszótér nyújtotta lehetőségeket.

Ez is érdekelhet

Végrehajtás és kampányállítások: eltérő adatok a miskolci tiszás jelölt ügyében
Miskolc
Miskolc tiszás országgyűlési képviselőjelöltjének, Juhász Rolandnak közösségi médiában közzétett bejegyzése és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közlése eltérő tartozást mutat.
DVTK – Zalaegerszeg: utazás szurkolói jeggyel, bérlettel
MiskolcSzabadidőBulvár
Február 28-án, szombaton 17 órakor kezdődik a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzés.
Péntektől visszahelyezték a Bajcsy-Zsilinszky utca megállóhelyet
MiskolcKörnyezet
A megállóhely környezetében a tetőjavítási munkálatok befejeződtek.
Ezüsttel nyitott Grebenzenben
MiskolcSport
A hétvégén Ausztriában rendezik az alpesi sízők országos bajnokságát.