„Példátlanul nehéz ezer nap áll mögöttünk az alakuló közgyűlésünk óta. Olyan ezer nap, amelyben mi, miskolciak csak magunkra és egymásra számíthattunk, mert ahonnan segítséget vártunk, onnan elvonást kaptunk, ahonnan a szövetséget vártunk, onnan támadást jött – kezdi összefoglalóját Veres Pál.
„A járvány, kormányzati megszorítások, tömegközlekedési elvonások, csökkenő források, politikai széthúzás ezer napja volt ez, de mi egy percre sem adtuk fel a céljainkat. Nem adtuk fel azt a közös célt, amiért a városvezetés feladatát vállaltuk, hogy Miskolc egy szebb, élhetőbb és szerethetőbb város legyen. Mi ezt a célt Nagy-Miskolcnak neveztük el, önök pedig ehhez szavaztak bizalmat. A következő néhány Facebook posztban azt szeretném Önöknek megmutatni, hogy a városfejlesztés egyes területein, milyen eredményeket értünk el, meddig jutottunk ezer nap alatt. Hogy mi nem sikerült, arról hallunk nap, mint nap eleget - Önök is, én is. Nézzük inkább azt, amire büszkék lehetünk! – summázott a polgármester.
FIATAL ÉS CSALÁDBARÁT MISKOLC
- Elindult az Ifjúságpolitikai Koncepció előkészítése, Ifjúsági Fórumot szerveztünk.
- Megalakult a Miskolci Ifjúsági Tanács.
- Megalakult a Miskolc Városi Diákönkormányzat.
- Megválasztották a Miskolci Diákpolgármestert.
- Készül az ifjúsági koncepció, hozzá kapcsolódó stratégiával és cselekvési tervvel. A miskolci középiskolásoknak és egyetemistáknak kérdőívet küldtünk ki, melyre érkező visszajelzések alapján kerül a dokumentum megalkotásra.
- Alkotói Pályázatot hirdetett a város: miskolci átalakítás előtt/alatt, nagyközönség elől elzárt ikonikus épületeket nyitottunk meg a fiatalok előtt, hogy különleges perspektívából megörökíthessék azokat.
- Bűnmegelőzési pályázatot hirdettünk középiskolás fiataloknak.
- A miskolci iskolák diákönkormányzati vezetőinek, aktív tagjainak szakmai tábort szerveztünk hagyományteremtő céllal.
- Ifjúsági Kabinet segíti az ifjúságpolitikai munkát szakmai javaslataival.
- Első alkalommal tartottunk Ifjúsági Szervezetek Találkozóját, hagyományteremtő céllal.
- Miskolci Ifjúság Karácsonyfáját közösen díszítették a miskolci iskolák diákjai a Szent István téren.
- Hagyományteremtő céllal szervezett Jégkori Discot a Miskolc Városi Diákönkormányzat a jégpályán.
- Megrendezésre kerül hagyományteremtő céllal az Első Miskolci Diákbál – mely minden középiskolás diáknak szól.
- A Diákpolgármester és a Miskolc Városi Diákönkormányzat elnöke tanácskozási joggal részt vehet a Közgyűlésen és a fiatalokat érintő ügyeket tárgyaló Bizottságok munkájában.
- Bevezettük az elektronikus MVK jegyvásárlást.
- Automatából is lehet immár jegyet, bérletet vásárolni, melyek száma folyamatosan nő.
- Már működik a MIKI alkalmazás, mely gyors és közvetlen kommunikációra, városi szolgáltatások igénybevételére pl. parkolás, MVK, Salkaházi program elemeire, véleménynyilvánításra (digitális népszavazás), ügyintézésre, hibabejelentésre, kedvezmények igénybevételére is alkalmas, a programajánló felületén pedig egyre több városi programot teszünk elérhetővé.
- Fontos, hogy minél több fiatal maradjon városunkban és válassza Miskolcot lakóhelyéül. Az Önkormányzat fiataloknak szóló e-lakáspályázattal kíván segíteni abban, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb ingatlant.
- Bevezettük a kedvezményes kisgyermekes bérletet.
- Megújult a Miskolci Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A megelőzés, az ártalomcsökkentés és terápiás ellátás területén is szorosan együttműködnek a tagok. A KEF célja a szenvedélybetegségek kialakulása elleni küzdelem, a fiatalok egészségvédelme.
MISKOLC, A TURISZTIKAI CÉLPONT
- Az avasi fejlesztések közül átadtuk a Horváth-tetőt, de megújulnak lépcsősorok és kezdődik az Avasi kilátó felújítása is.
- Lillafüred fejlesztési programja elindult egy komplex egészségturisztikai fejlesztést megcélzó előzetes megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével, amelyet a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. támogatott.
- A Magyar Turisztikai Ügynökség szakmailag véleményezte és támogathatónak találta Miskolc 10 évre szóló turizmusfejlesztési stratégiáját. A szakmai egyeztetések eredményeként, az ügynökség javaslatára támogatta a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a Lillafüred komplex egészségturisztikai fejlesztését megcélzó előzetes megvalósíthatósági tanulmány elkészítését. A tanulmányban szereplő fejlesztési elemek megvalósításáról további egyeztetéseket folyatatunk.
- Sikerült az országos turisztikai menedzsment figyelmét Miskolcra irányítani, hogy a 2021-es országos nyári kampányukban Miskolc külön kreatívokkal kapott helyet.
- Szezonális turizmusélénkítő marketingkampányokat valósítunk meg 2020-tól.
- Miskolc városkártyája, a Miskolc Pass Classic digitálisan is elérhetővé vált a MIKI-appon keresztül.
- Megújítottuk Miskolc turisztikai weboldalát.
- Országos viszonylatban sikerült a turizmust kiemelten rosszul érintő COVID-járvány első évében azok közé a városok közé kerülni, akik a legjobban kezelték a járvány vendégforgalomra gyakorolt hatását – a komoly visszaesés ellenére Balatonfüred után Miskolcon volt a legkisebb csökkenés a 2020-as vendégéjszaka adatokban 2019-hez képest.
Sorozat első részében a legfontosabb fejlesztéseket szedte össze a polgármester, ezt ITT találja.