Ugrás a tartalomra

Folytatják a térkövezést az Állatkertben

Létrehozva
A jelenlegi munkák nyomán mintegy 800 négyzetméterrel lesz nagyobb a térkövezett utak nagysága, elsősorban a kifutók körül.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által tavaly megkezdett útépítést pozitívan fogadták a látogatók, főként a babakocsis családok és a kerekesszékkel közlekedők, ezért szeptemberben ismét bővül a térköves utak hossza az állatkertben - tudatja a Városháza közleménye.

Kép
Fotó: Miskolci Állatkert

A kivitelezést - mely várhatóan 2 hónapig tart - úgy szervezik, hogy a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel járjon a látogatók számára.

Ez is érdekelhet

Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.
Megtörték a csendet
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! címmel szerveztek konferenciát a kapcsolati erőszakról.