Ugrás a tartalomra

A meg nem kapott EU-s pénzek negyedét már kiosztotta a haveroknak a kormány 

Létrehozva
A helyreállítási alap meg nem érkezett vissza nem térítendő támogatásait a költségvetés finanszírozza elő, így például Mészáros Lőrinc érdekeltsége is milliárdos előleget kapott. Eddig 160 milliárd forintot fizettek ki előre, miközben a pályázatokra még egyetlen fillért sem utalt Brüsszel - számolt be a 24.hu.

Az Európai Unió által létrehozott, a koronavírus negatív gazdasági hatásait ellensúlyozó úgynevezett Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz, vagyis a helyreállítási alapból körülbelül 6000 milliárd forint járna Magyarországnak. Ebből az összegből nagyjából 2300 milliárd forint a vissza nem térítendő támogatás, és hozzávetőlegesen 3700 milliárd forint pedig kedvezményes hitel. A pénzt jogállamisági problémák – elsősorban a korrupció – miatt tartja vissza az unió, így Magyarország az egyetlen tagország, amelynek terveit nem fogadta el Brüsszel - olvasható a 24.hu cikkében. Mint írják, a helyreállítási alap pénzeiről az Orbánt kormány már egy éve alkudozik, a Magyarországnak e forrásból járó - de még ki nem fizetett - vissza nem térítendő támogatás mintegy negyedét már előre ki is osztották - papíron. 

palyazat.gov.hu szerint a forrásból már 192 pályázat nyert vissza nem térítendő támogatást, amit egyelőre a magyar költségvetés finanszíroz elő. A kormányzati pályázati oldal adatai szerint

a Magyarországnak elvileg járó 2300 milliárd forintból 527 milliárdnak már megvan a nyertese, függetlenül attól, hogy egy fillér sem érkezett az unióból. Utóbbi összegből a 24.hu értesülése szerint már előleg formájában 159 milliárd forintot ki is fizetett a magyar költségvetés.

A legjelentősebb pályázat a Klebelsberg Központé, amely 158 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el, míg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány 10 milliárdot. A pénzosztásból Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos vállalkozó érdekeltsége sem maradt ki: az Opus Titász Áramhálózati Zrt. 13 milliárdot nyert el. 

A teljes cikk ITT olvasható el. 

Ez is érdekelhet

Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.
Megtörték a csendet
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! címmel szerveztek konferenciát a kapcsolati erőszakról.