Ugrás a tartalomra

Garantált városnézés szeptemberben is

Létrehozva
A turisztikai főszezonnak ugyan vége, de a Tourinform Miskolc iroda városnézései ősszel is folytatódnak, hiszen novemberig minden hónap második szombatjára meghirdették a garantált programot.
Kép
Fotó: Rogosz Péter

A színházi szezon kezdetéhez igazodva a szeptember 10-i belvárosi sétán színházbérletek névadói nyomába eredhetnek a vendégek. A városnézésen szó lesz arról, melyik színésznő játszhatott az első, leégett és a második, újjáépített miskolci kőszínházban is, hogyan segítette Szemere Bertalan a színház újjáépítését a tűzvész után, hol született a Csárdáskirálynő szövegírója, ki írt verset a miskolci színház óratornyáról, milyen szerepet játszott Nagy Attila színész az 1956-os miskolci eseményekben, és hogyan kezdődött a legendás szerelem Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán közt. Az érdeklődők felkereshetnek kevéssé ismert emléktáblákat és szobrokat, valamint bepillanthatnak a színház előcsarnokába is.

A szombati városnézésre előzetes regisztráció nem szükséges. Egyéni vendégeket várnak, indulás a Tourinform irodából délelőtt 10 órakor. Jegyvásárlás indulás előtt a helyszínen.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.