Ugrás a tartalomra

Vis maior károkat javítottak Bükkszentlászlón

Létrehozva
Az elmúlt évek során több természeti kár érte a települést: útleszakadás, partfalomlás, medertámfal és útburkolat-sérülés, illetve mederburkolat károsodása. A miskolci önkormányzat a vis maior keret és önerő segítségével hat kárhelyszínen tudott rekonstrukciós munkákat elvégeztetni.

Ezekről Szarka Dénes önkormányzati képviselő, a Városüzemeltetési Bizottság elnöke elmondta: a természeti károk javítására hat pályázatot nyújtott be az önkormányzat a vis maior alaphoz, így összesen 256 millió forint értékben – ebből 104 millió volt az önkormányzat önereje – sikerült helyrehozni a jellemzően áradások miatti problémákat Bükkszentlászlón.

Kép
Szarka Dénes önkormányzati képviselő, a Városüzemeltetési Bizottság elnöke. Fotó: Juhász Ákos

A következő hat beruházásból öt már befejeződött, egy pedig a jövő héten veszi kezdetét:

- A Temetői úti (az óvoda feletti rész) útleszakadás helyreállítása (2014).

- A Temetői úti partfalomlás helyreállítása (2017).

- A Fő út 21-23. közötti medertámfal és útburkolat helyreállítása (2018).

- A Szent László patak medertámfalának helyreállítása (2019).

- A Fő út mellett a Szent László patak mederburkolatának hat ponton történt sérülésének javítása (2020). Ez a beruházás kezdődik el jövő hétfőn.

- A Fő út 27-31. ingatlanok között 80 méter hosszan a mederburkolat több helyen leomlott, kihasasodott, a partél fedköve egyes helyeken elmozdult a helyéről, a terméskő korlátoszlopok megrepedeztek; a Fő út 134. előtt 10 méter hosszan feltöredezett a mederfenék burkolata (2021).

Ez is érdekelhet

Közlekedési információk kedd reggel Miskolcon
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda információi szerint ma is sok helyen kell számítani útfelbontásra, kátyúzásra, elterelésre.
MINAP_indito_20250423-ot_02
Mérséklődik a kánikula, de nagyon erős lesz ma az UV sugárzás
MiskolcKörnyezet
Kedden eleinte felhős időre van kilátás, és kezdetben eső, záporok, zivatarok kialakulhatnak az északi tájakon. Délután már nem valószínű csapadék, a felhőzet felszakadozik, kisüt a nap.
JEZSU Szülők Akadémiája.
Nem a szeretet hiányzik, a jelenlétünkre is szükség van
MiskolcOktatásEgyház
A gyermekeik jövője érdekében áldozatokat hozni kész anyák és apák számára hatalmas kihívás megtalálni a mértéket, a legjobb módot és a kérdésre a választ, hogy “Hogyan legyünk JELEN a gyermekeink életében?"
Úttesten át, iskola mellett kacsázott el a kacsacsalád a Szinváig
MiskolcKörnyezet
A récemama és kiskacsái a Vologdai benzinkúttól indultak és a Zrínyi mellett érték el a patakot.