Ugrás a tartalomra

Bartha György élő televíziós vitára hívta Hollósy Andrást a miskolci tömegközlekedésről

Létrehozva
A Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője, Bartha György "nyílt, élő vitára" invitálta a Fidesz-KDNP frakció képviselőjét, Hollósy Andrást szeptember 14-ére a MIKOM szerkesztőségébe. Amennyiben az ellenzéki politikus elfogadja a felkérést, a Miskolc Televízió élőben közvetíti a két városatya vitáját, amelynek témája Miskolc közösségi közlekedése.

A Velünk a Város frakció Facebook-oldalán megjelent közlemény szerint "az ok a több alkalommal megszólított MVK Zrt., amelyet a miskolci Fidesz mind a közösségi médiában, mind az írott sajtóban folyamatosan bírál. Bartha György azt szeretné, ha a fideszes képviselők nem csak az online térben fogalmaznának meg kritikát a tömegközlekedéssel kapcsolatban, hanem azt szemtől-szemben, élő adásban is megtennék, ahol lehetőség van reflektálni a felvetett problémákra".

Mint írják, Hollósy András a poszt megjelenéséig nem reagált a felkérésre.

Ez is érdekelhet

Vitézy Dávid: Átfogó fejlesztésekbe kezdünk a Budapest-Miskolc vasútvonalon
Miskolc
A Budapest–Miskolc fővonal Hatvan és Füzesabony közötti szakaszának átfogó korszerűsítése készülhet el 2030-ig - jelentette be közösségi oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter, amihez az önkormányzat minden szakmai támogatást megad Tóth-Szántai József polgármester bejegyzése szerint.
Megkezdődtek a jubileumi adventi villamos előkészületei
Miskolc
Városunk ikonikus adventi villamosa idén már 15. alkalommal ölt ünnepi díszt. Jó előre, már nyáron elkezdte a megtervezését az MVK Zrt.
Hazaköltöznek Ausztráliából
MiskolcKultúraSzabadidő
Molnár Judit jelenleg egy hajón dolgozik, de ahogyan fogalmazott, férjével átteszik a bázisukat Magyarországra, hiszen Miskolcon nőtt fel az operaénekes. Most nyaralásokról is beszélgettünk.
Képgaléria
Strandok Éjszakája – Éjszakai Fürdőzés az Ellipsumban
Sokan csobbantak éjszaka az Ellipsumban
MiskolcSzabadidő
Fényekkel, zenével és éjszakai fürdőzéssel telt meg szombat este az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő. A miskolctapolcai élményfürdő idén is csatlakozott a Strandok Éjszakája országos programsorozathoz, az érdeklődés pedig már a kapunyitáskor látványos volt: sor állt az Ellipsum előtt.