Ugrás a tartalomra

Akkor és most...:A Búza téri görög katolikus székesegyház

Létrehozva
A régi képeslap a Búza teret és a tér szélén található görögkatolikus székesegyházat ábrázolja. 
Kép

A premodern stílusú, neogótikus elemekkel díszített épületet 1911-ben szentelték föl, és vélhetően a képeslap is ebből az időből való, tekintve, hogy felirata „Új Gör.Kath. templomként” hivatkozik rá. A templom alapkövét 1910. május 22-én helyezték el a Miskolc városa által adományozott telken. A templom Galter János tervei alapján épült, Hricz József építész kivitelezésében. 2011-ben – száz évvel a templom felszentelését követően – Miskolc újra görögkatolikus püspöki székhely lett, egyúttal XVI. Benedek pápa a Miskolci Apostoli Exarchátus püspök exarchájává Orosz Atanáz dámóci szerzetest, a Központi Papnevelő Intézet propedeutikus elöljáróját nevezte ki. Ezzel összefüggésben a templom, ami az utóbbi öt évben kívül-belül megújult – székesegyházi rangot kapott. Új felvételünkön a templom előterében látható a Búza téri autóbusz-állomás. Az 1969-ben létesült épületet rovatunkban idén május 21-én az Uvaterv egy régi képe és a mostani új felvételt is jegyző Mocsári László fotója segítségével mutattuk be

Kép

(Tajthy Ákos szövege, Sáfrány Gy. József képeslapja, Mocsári László fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.