Ugrás a tartalomra

A napelemadó eltörlését sürgeti az LMP

Létrehozva
Petíciót indít az LMP a napelemek után fizetendő termékdíj eltörlésére - jelentette be Érd alpolgármestere, a párt országos elnökségének tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján.



Tetlák Örs, az LMP közösségi oldalán közzétett felvétel szerint nehezményezte, hogy egy napelempanel után 2000-2500 forintot, tehát egy napelemes rendszer után több tízezer forintot kell termékdíjként kifizetni. Szerinte ez azért sem indokolt, mert a környezetvédelmi termékdíjat a veszélyes anyagokat tartalmazó termékek miatt vezették be, ám a gumiabroncsokkal, hűtőfolyadékokkal, akkumulátorokkal ellentétben a napelem szinte teljes mértékben újrahasznosítható, ráadásul az egyik legjobb technológia a fosszilis és atomenergia kiváltására.
    
A napelemek elterjedése az energiaárak elszabadulása miatt különösen fontos, Magyarország a megújuló energiák hasznosításában amúgy sem áll jól - tette hozzá.
    
Tetlák Örs szerint ezért is "bűn a magyar gazdaság és a családok ellen" minden korlátozás, ami a napenergia hasznosítását nehezíti. Ösztönzése épp olyan fontos lenne, mint szigetelés- és nyílászáró-korszerűsítési pályázatokat megjelentetni - tette hozzá.
    
A petíciót az LMP internetes felületein fogják közzétenni.

(Címlapkép: tetlakors.hu)

Ez is érdekelhet

Az első orvosi eszköz kipipálva a város vezetőinek támogatásával
Miskolc
Egy őssejtfagyasztó szekrény, valamint egy lamináris box megvásárlására indított gyűjtést a Supersum Közhasznú Alapítvány – előbbit már meg tudják vásárolni, köszönhetően annak is, hogy Miskolc polgármestere és alpolgármesterei tiszteletdíjuk egy jelentős részét felajánlották a jó ügy érdekében.
Így nő ki a földből a Szent István téri társasház
Miskolc
A beruházó cég illetékese szerint a következő időszakban havonta egy szintet emelkedik majd az épülő komplexum.
Görömbölyi Kuruc Vigasság
Miskolcikum lett a miskolc-görömbölyi pincesor
MiskolcKultúraÉletmód
A keddi bizottsági ülésen egyhangú támogatással a Miskolc Települési Értéktárba az épített környezet, kulturális örökség szakterület kategóriában lett nevesítve és bejegyezve a görömbölyi pincesor.
Megtörték a csendet
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Törd meg a csendet – A biztonságod a tét! címmel szerveztek konferenciát a kapcsolati erőszakról.