Ugrás a tartalomra

Kedden "együtt énekel a város a gyermekekért, a pedagógusokért, az oktatásért"

Létrehozva
A Herman Ottó Gimnázium közössége úgy döntött, hogy újabb figyelemfelkeltő akciót szerveznek. A gyermekek világnapján, szeptember 20-án közös éneklésre invitálják az emebereket, hogy együtt, így fejezhessék ki szolidaritásukat az iskola leváltott igazgatóhelyettesével, illetve felhívják a figyelmet az oktatás állapotára.

A Herman Ottó Gimnázium közössége által szignózott közleményben tudatják, hogy a szeptember 12-i élőláncos és vonulásos akció magas támogatottságát látva, illetve azért, mert "ezek hatására eddig nem történt változás egyik követelésünkkel kapcsolatban sem", újabb akciót szerveznek az intézmény tanárai és diákjai.

Preview Image
Képgalériánk a hétfői élőláncról és felvonulásról. Fotók: Mocsári László

Az Együtt énekel a város a gyermekekért, a pedagógusokért, az oktatásért elnevezésű megmozdulásra bárkit várnak, aki szimpatizál velük: "az óvodásokat, általános- és középiskolásokat, szakképzésbe járókat, egyetemistákat, pedagógusokat, szülőket, nagyszülőket, családokat, egészségügyi dolgozókat, közalkalmazottakat, köztisztviselőket, vállalkozókat, a városban működő kulturális intézmények, boltok, cégek dolgozóit, munkavállalói közösségeit, a nyugdíjasokat, a város minden lakóját, sőt az idelátogatókat is" - sorolják.

Mint írják, "a gyermekek jövőjének - egyúttal a mi közös jövőnknek - formálásában a család mellett a legmeghatározóbb eleme az oktatás-nevelés. Sajnos a hazai oktatásban rengeteg probléma van, így nem képes minden diák tehetségét kibontakoztatni, hogy vágyaikat beteljesíthessék". Ezért szeptember 20-án 17:30-tól a Szent István térre várják a támogatókat, hogy közösen elénekeljék Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk musicaljének Mi vagyunk a Grund! című dalát.

Arra is kitérnek, hogy az eseményt támogatja Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, tanár, korábbi iskolaigazgató. Egyúttal felhívják a figyelmet, hogy az esemény pártpolitikától független, ezért kérik az erre utaló szimbólumok mellőzését!

Praktikus információként megosztják a szervezők, hogy a helyszínen található ledfalon kivetített szöveg és kihangosított zenei alap segíti majd a közös produkciót. "Olyan lesz, mintha a színpadon állnánk, ráadásul el fog varázsolni bennünket az együtténeklés élménye is. S mivel az öltözet még a virtuális „színpadon” is fontos: összetartozásunk jeléül legyünk kockásban!" - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

véradás
Véradási időpontok Miskolcon és Borsod megyében
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több helyszínen szervez véradást jövő héten is az Országos Vérellátó Szolgálat.
A világ egyik legismertebb utazási magazinjában Miskolc
MiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódGasztroSzabadidőKörnyezet
A brit magazin 2026-os Green List válogatásában helyet kapott a borsodi megyeszékhely, illetve Bodrogkeresztúr is.
Kánikula jön pünkösdkor
Miskolc
Vasárnap is a napsütésé lesz a főszerep.
Irodalmi és zenei piknik várta a hejőcsabaiakat a Bárczay-kúriánál
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Zenével, versekkel, közösségi programokkal és helytörténeti beszélgetésekkel várták az érdeklődőket szombaton a hejőcsabai Bárczay-kúria parkjában megrendezett Irodalmi és zenei pikniken.