Ugrás a tartalomra

Városi Est: kérdőív arról, milyen Diósgyőri strandról álmodunk

Létrehozva
Egy kérdőívet állítottak össze az első miskolci Városi Est szervezői: a válaszokból kiderül, hogy milyennek képzelik el a kitöltők a Diósgyőri Várfürdőt, milyen a „közérzetük” egy esetleges fejlesztéssel kapcsolatban.

A miskolci részvételi kezdeményezések legújabbikaként mutattuk be a közelmúltban a Városi Esteket, amelyeknek tulajdonképpen az a célja, hogy minden érintett – állampolgárok, döntéshozók, érdeklődők, stb. – egy adott témáról úgy beszélgessenek, úgy hozzanak döntést, foglaljanak állást, fogalmazzanak meg gondolatokat vele kapcsolatban, hogy a lehető legtöbb információ birtokában teszik ezt – még ha nem is követi garantáltan fejlesztés vagy beruházás a dolgot.

Kép
Fotó: tervezzukmiskolcot.hu

Az est előkészítő fázisának részeként most egy kérdőívet állítottak össze a szervezők, ami ide kattintva érhető el. Sélley Andrea, a szakmai lebonyolításért felelős Dialóg Egyesület tagja elmondta, a cél ezzel megismerni a lakosság „közérzetét” a témával, jelen esetben a Diósgyőri stranddal kapcsolatban.

„Ezen keresztül tud információt adni a lakosság arról, ők hogyan állnak ehhez a kérdéshez” – fordította le nekünk a közérzeti jelzőt a szervező. Azt is kiemelte, hogy a kérdések nem a jövővel foglalkoznak, hanem a jelen esélyeit veszik számba. Ezt úgy kell értelmezni, hogy arra kutatják a választ, jelen pillanatban hogyan vélekedik a kitöltő a Diósgyőri Várfürdőről.

Milyen szolgáltatásokat tudnának elképzelni? Strand legyen egyáltalán? Milyen belépőár lenne reális? És hasonló kérdéseken keresztül mérik fel az állampolgárok közérzetét. „A válaszokat bedolgozzuk egy rövidebb tanulmányba, készítünk átlátható infografikákat és a Városi Esten téma lesz, hogy az emberek hogyan vélekednek a terület lehetőségeiről” – zárta a kérdőív bemutatását, amit cikkünk megjelenéséig már közel 250-en kitöltöttek.

Az eredmények a https://tervezzukmiskolcot.hu/ weboldalon lesznek elérhetőek.

Ez is érdekelhet

Négymilliós díjat nyert az Avasi csapata
Miskolc
A Richter Anna-díj pedagógus kategória első helyét nyerte el az Avasi Gimnázium csapata „A tudomány a varázslat mögött” című programmal. A budapesti díjátadón a győzelem mellett a vele járó négymillió forintos támogatást is átvehették.
Útlezárások és forgalmi változások Orbán Viktor miskolci látogatása idején
Miskolc
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke miskolci látogatása idején – március 21-én 6.00 és 2026. március 22-én 6.00 óra között – lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend a miskolci belvárosban.
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó Végh Csaba
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidőTudományBulvár
A HUNOR-program két kutató-űrhajósával, Kapu Tiborral és Cserényi Gyulával találkozhattak az érdeklődők csütörtökön a Miskolci Egyetemen.